bowl fire
Ver 180x255 rev

Reverie [HU]

“Nem az számít, hogy honnan jössz. Sokkal inkább az, hogy hova tartasz.” REVERIE Eldarya témájú fanfiction, amit itt lehet elolvasni. A történet követi a játék alapjait a 13. részig, ezért spoilert tartalmazhat. Fanfiction with a custom gardienne from the web visual novel game, Eldarya. The fanfiction is follow the first...

3736 3736 views
0 0 comments

Három

Episode updated about 1 year ago
658 658 views
0 0 comments

Ewelein halk, fáradt sóhajjal érintette meg a volt gárdatag szemhéját, csukta le azokat. Felismerte annak ellenére, hogy nem találkoztak gyakran. Tudott vigyázni magára. Jó harcos, s még jobb felderítő volt. Most, ebben a szent pillanatban mégis ő előtte feküdt a puha ágyon kihűlt testtel. Nem tudta hova tenni a halálesetet. Elmélkedéséből egy finom illat rángatta ki. A halk és óvatos léptek felé emelte kék szemeit.
– Nem kellett volna ennyire sietned. – a hangja kedves volt a másikkal szemben.
– Nem kell ezt egyedül csinálnod.A nő kecses volt, a megjelenése légies. Világos bőréhez illett, lila bokájáig érő hosszú haja. Fehér, könnyed ruhát viselt, pár jellegzetesen a fajára illő díszítéssel. A szemei voltak csak takarásban. Frufruja alatt több rétegben, fásli keretezte a szemeivel egy vonalban az arcát. Eweleint mindig meglepte, hogy ehhez képest mennyire jól megszokta a gyengélkedőn a járást. A jövevény mellkasa aprókat rúgott a szapora légvételekkor, végül mély sóhaj kíséretében normalizálta őket
.- Valkyon elmesélte, hogy mit mondott nekik Nāthrėėn meg az új lány.
Az „új lány”. Az elf nő kihallott egy szokatlan tónust a Seeraphyn hanglejtéséből. Nem találkozhatott még vele, éppen ezért nem is ismerhette úgy, mint mondjuk a srácok, Ykharék vagy maga Ewelein.
– Gyors halála volt, fájdalom mentes
– Igen, azt én is láttam. – Ewelein ismételten a tetemre pillantott. – Nāthrėėn tekintettel volt rá. Hamar felismerte a helyzetet.
Nemesis lassan, óvatosan tapogatva lépett közelebb. Megérintette a fekete hajú nő nyakát. Érezte a dudort és valami egészen mást. Az ujjainál mintha  bizsergés jelentkezett volna. Először csak kellemetlen, majd fájdalmas. Felszisszenve kapta el a kezét. A kék hajú elf azonnal rápillantott.
– Nemesis!?
– A méreg még mindig ott van…. ki kell szednünk.
– ……….
– Ewelein… nem hagyhatjuk benne.
– Tudom. Vegyél fel valamit, szeretném, hogy asszisztálj nekem.
A seeraphyn bólintott majd így is tett. A fal melletti fogasról vett le egy fehér köpeny féleséget amit ilyenkor hordani szoktak. Mivel a másik nem kérte a sajátját, Nemesis úgy vélte, ő már viselte. Ewelein közben előkészítette az éles ám apró szikét, rongyokat, tiszta vizet, tálat.
– Azt szeretném, hogy blokkold azt a kis területet ahonnan a mérgezést érzed. Így eltudom távolítani az idegen anyagot a testéből.
– Természetesen.
– Ha elfáradnál szólj, nem tenne jót utána, ha Valkyon folyamatosan morogna.
Nemesis nem válaszolt az érezhetően mosolygós, kissé csintalan megjegyzésre. Elpirult mialatt beleharapott az ajkaiba. Az előbbinek nagy részét eltakarta a fásli, ám az utóbbi teljesen látható volt az elfnek. Az elmosolyodott a tiszta reakcióra. Félretette az ujjai között tartott szikét. Hozzáképest ez a fiatal lány olyannyira naivnak tűnt, holott tudta jól, hogy a betegsége ellenére a tündér nem volt teljesen elveszett. Ewelein ismeretei szerint az Obszidián gárda vezetőjével nagyon régóta ismerték egymást. Mikor még Nemesis apja az Eel gárdájának dolgozott…
– Tudod, ha beszélnél vele erről…
– Nem szeretnék semmit sem ráerőszakolni. – érkezett a csendes válasz. – Te nem félsz? …. A félvér miatt?
Ewelein lepetten pillantott rá. Egy kis ideig szomorúan méregette, majd visszafordult a rájuk váró tetemre. Vegyes érzelmekkel telített gondolatok járták át szövevényesen. Azután amit Ezarel tett, Noxnak adott igazat. Mikor kiderült, nagyon haragudott a férfira. Vajon azért is, mert félt volna attól ez mit is jelenthet?
– Nem….. – tisztította meg a gondolatait. – Nem félek.
Nemesis a hang irányába emelte a fejét. Habár a kijelentés határozottnak tűnt, ő érezte a nőben lappangó apró ideget. Ha nem is félt, de valami zavarta. Valami olyan, amiről maga Nemesis még nem tudott.Kezeivel finom, kecses mozdulatot tett a tetem nyakánál. Egy lila kör alakú fény nyaláb jelent meg a nő hosszú ujjai és a becélzott hely között. Ewelein ezután mélyesztette a szikét bele a valaha puha bőrbe. Az késedelem nélkül engedett utat magának. A blokkolásnak hála a gyakorlott nővér könnyedén s aránylag tisztán tudott dolgozni. A szürkés bőrön több helyen besötétedtek az erek, ezeket pedig azok  a sötét foltok okozták melyek az idegen tárgy miatt telepedtek a rostok és szövetek közé. Nemesis blokkoló képessége végül a véres kristály köré fonódott, amit ezek után ki tudtak venni a helyéről. Ewelein hosszan méregette a koszos kődarabot. Az első döbbenetét felülírta egy teljesen más érzés.
– Ez lehetetlen…..
– Ne aggódj. Így nem mérgez….
– Lehet, de ennek nem szabadna itt lennie.
– Ezt, hogy érted?
– Úgy, hogy ez Eldarya nagy kristályának egy darabja.

 

Nehézkes léptek zaja törte meg a rideg falak csendjét. A zömök test sietve haladt végig a folyosón, amely valaha egy sokkal szebb otthonhoz tartozhatott. A férfi vagy 6 és fél láb magas volt, vékony szálú fekete haját a tarkójára fonva hordta. Arcának elejét sötétbarna bőrmaszk takarta, nem engedte láttatni arcának bármely szegletét. Hamarosan elért a nagy tölgyfaajtóhoz, amit egy könnyed mozdulattal tárt ki.
– Ashkore! Elfogták és megölték a felderítőnket! A kristály is hozzájuk került.
Az idegenhez mély öblös hang társult, amely jelenleg feszülten csattant a feketébe öltözött alaknak. Az említett nem lepődött meg a híreken, csupán a mellette lévő kávézóasztalra tette le a maszkját.
– Nem gondoltam volna, hogy megfogják ölni a saját társukat.
– Az a mocskos fenghuang volt! Mióta csatlakozott a gárdához, folyamatosan keresztülhúzza a számításainkat.
Ashkore megemelte a kezét, mire a nála másfél fejjel magasabb férfi elcsendesedett.
– Nem véletlenül küldte oda Huang Hua….
– És most a kristály is náluk van!
– Ugyan…. – fordult felé Ashkore. Borostyán szemeit hosszan tartotta a férfin. Az a pillantásban észrevett valami félelmeteset. Olyat, amivel még ő maga sem szállt volna szembe. – Van még elég kristályunk. Azzal a kis darabbal nem fog a mérleg az ő javukra dőlni.
– Mi lesz a lánnyal?
– Még hagyjuk…. most túl sokan vannak körülötte. Egyébként is nagyon érdekel, hogy a tanács milyen döntést fog hozni.
Széles vigyort engedett végig az arcán. A kezére pillantott, megmozgatta ujjait a fekete kesztyűben. Nagyon régen volt olyan esemény, hogy ennyi tündérfaj összegyűlt volna.Nagy lehetőség volt, amit ő sem hagyhatott ki a maga módján.
– Vajon végre kezdik felismerni, hogy mekkora veszélyben vannak? – a zömök testhez tartozó arcon széles, gonosz vigyor terült el. A férfi nem tagadta sosem ellenszenvét Eel gárdája, és a tündérek nagy része felé. Ez a múltjához tartozott, amely az évek alatt velejéig megrontotta. Már nem tartott attól, hogy kimutassa ezt a sötétséget. Nem úgy, mint annak idején. Szemeit az előtte lévő alakra emelte. Ashkore még mindig játszott. Sosem tudta megérteni, miért változtatta meg ennyiszer a terveket, holott már régóta véghezvihették volna azt. A férfi egy olyan szinten állt, amelyet a másik nem tudott felfogni. Szót pedig nem emelt ellene, annak ellenére, hogy ez nem tetszett neki.
Ashkore ekkor szólalt meg ismételten.
– Talán. Ha végre leszállnak a magas lóról, akkor. Elkövettek annak idején egy nagy hibát, amely a saját tragédiájukat fogja alátámasztani.
A férfi megérintette az előtte lévő festményt. Végig húzta a kezét a vásznon, amelyen olajfestékkel örökítették meg azt a két személyt, akik oly fontosak voltak a számára. A magasabb alak arcának helyén egy lyuk tátongott, ezzel felismerhetetlenné téve őt.
– Előbb-utóbb, minden rendbe fog jönni. – suttogta.

 
– Jó, akkor vegyük át újra a jelentésed.
Miiko hosszan méregette az előtte ülő félvért. Az leginkább az ajtó felé pillantott, kerülve az Eel vezetőjével való szemkontaktust. A Kitsune csak halkan morrant, kivételesen ujjai közé vette a fiatal lány állát s maga felé fordította. Hosszan méregette, feszülten.
– Nem kívánom az egész napomat itt eltölteni melletted. Van bőven más dolgom is.
– Nāthrėėn mindent elmondott a legjobb tudomásom szerint, és én is mindent leírtam a jelentésemben. Mire vagy még kíváncsi?
Összevonta a szemöldökét. Valóban nem értette, hogy a nő mit akart tőle. Miiko ajkának szegletében apró vigyor jelent meg.
– Ewelein egy kristály darabot vett ki a volt gárdatag nyakából. Legutóbb mikor a Harmadrüasz rád támadt, abban is egy kristály darab volt, ami megőrjítette őt. Nem gondolod, hogy kicsit gyanús az, hogy ez mindig körülötted történik?
– Valóban arra utalsz, hogy közöm lehet ehhez az egészhez?
Nox hangja megremegett. Sosem látott azelőtt így szenvedni, vagy meghalni valakit. Mióta Eldaryaba tévedt, ezeknek a száma megnőtt. Először Yvone, majd most a saját társa…..
– Nem tudom. Ezt akarom kideríteni. Több társunk eltűnt. Nem akarom, hogy mindegyikük hasonló sorsra jusson.
– Nem tudom, miről beszélsz Miiko. Csak tegnap tértem vissza, mégis honnan kellett volna nekem tudnom az eltünésekről? Vagy éppen a kristályról?
– Az igazat akarom Nox.
– Az igazat mondom. Mindazok ellenére, amit ellenem tettetek, igyekszem a gárda javára hajtani a malmot a magam részéről. Valóban igyekszem, ám marha nehéz úgy, ha te folyamatosan engem veszel elő mindenért!
A nő csendesen méregette egy darabig. Hagyta, hogy kicsit lenyugodjon. Elengedte a világos bőrű állát, aki ezután megsimogatta az eddig nyomorgatott területet. A nő hátrált pár lépést mialatt maga mögé vonta a kezeit. Belső vívódását jelezte, hogy a kék tűz alakú mágiája folyamatosan körbelengte. A mögöttük lévő ajtó halkan nyikordult. Valaki csendes léptekkel zavarta meg a már-már kihallgatásnak minősülő beszélgetést. Miiko hirtelen torpant meg, majd az érkezett felé emelte kék szemeit. Az arca kisimult.
– Leiftan, mondtam, hogy elintézem ezt.
– Pihenned kellene Miiko. Majd innen átveszem.
A nő halk sóhaj mellett masszírozta meg az orrnyergét. A kék lángok eltűntek körülötte. Hajlott arra, amit a férfi mondott.
– Csak egy kicsit. Ha végeztetek keress meg. Meg kell beszélnünk a továbbiakat.
– Úgy lesz.
Nox végig nézte, ahogyan a nő elvonult, a férfi pedig bezárta utána az ajtót. Találkozott a pillantásuk, mire a félvér megrezzent, Leiftan azonban csak kedvesen elmosolyodott. Közelebb ment, leült mellé. Másképp tekintett rá, mint Miikora. A férfi sosem kérkedett azzal, hogy milyen fontos szerepet tölt be a gárda életében, és sosem támadta meg a lányt. Most sem vele szemben foglalt helyett, hanem mellette.
– Te is kiabálni fogsz velem?
– Kiabáltam valaha is veled?
A fiatal nő megnyugodott. Egy kis mosoly kíséretében rázta meg a fejét válaszként, a Lorialet pedig ugyan ezt viszonozta. Pár percig hagyták, hogy a csend körbe ölelje őket. Nem vált a légkör feszülté, nem változott meg.
– Tudod, Miiko csak nagyon fáradt. – Leiftan észrevette Nox jelentőségteljes pillantását, amire felsóhajtott mielőtt folytatta volna. –  Tudom, ez nem mentség arra, amit veled tesz.
– Nem tudtam arról, hogy gárda tagok tűnnek el.
– A legtöbbjük felderítő. A vezetőség úgy gondolja, hogy megtalálták a maszkos férfi búvóhelyét.
– De te nem így gondolod. – Nox olvasott a férfi arcvonásaiból. Leiftan megrázta a fejét.
– Túl egyszerű lenne, nem gondolod? Nem. Biztos vagyok benne, hogy nem ott van, de Miikonak indokok kellenek, bizonyítékok.
– A kristály, amit említett…..
– Nem bizonyíték.  Ellenfelünk arra használja a darabokat, amiket megtalált, hogy megőrjítse vele a tündéreket. Tudod, a nagy kristály táplálja az erőinket, az életünket. A darabok, főleg ha rossz kezekbe kerül, viszont veszélyes lehet. Megmérgeznek.
– De átadtam már én is párat…. mégsem lett semmi bajom. Ez azért van, mert félvér vagyok?
– Részben. Rád a kristály kevesebb hatással van, mivel egyrészt nem itt születtél Eldaryaban, másrészt, csak félig van benned Faelin vér. De a többieket is csak azért kergette őrületbe, mert a szervezetükbe került. Jelen esetben a bőrük alá. Ewelein kutatásai szerint, emiatt is színeződhetett el a körülötte lévő terület. Mintha a vérükbe került volna a méreg, amely utána megbetegítette az egész testüket.
– Úgy érted, hogy ami alap esetben éltet, az meg is ölheti őket?
– Nagyon úgy tűnik. – bólintott a férfi ismételten. Nox elcsendesedve nézett maga elé. Át kellett gondolnia ezt az egészet, a mellette lévő pedig nem sürgette ebben. Mikor ismételten felszólalt valami megváltozott a hangjában. Az ölében pihent kezeit tördelte.
– Nem tudtuk volna megmenteni, igaz?
– Nem. Nemesis gyógyítási képessége nagyon erős, de ezt valószínűleg ő sem tudta volna már visszafordítani. Az, amit Nāthrėėn tett, volt a legjobb megoldás….. Nox. –  Kezére emelte a sajátját, így megakadályozva, hogy tovább tördelje őket. – Valóban nem tudsz semmit, igaz?
A nő ráemelte szürkés szemeit. Hosszan méregette a férfit kissé elesetten. Az elfogadta ezt válaszként. Nem várt többet. Finoman szorított a kézfejen.
– Rendben, akkor majd értesítem róla Miikot. A napokban nem hagyhatod el a központ területét. Pár napon belül érkeznek meg a vendégeink, és addig nem szeretnénk semmilyen felfordulást.
– És az eltűntek?
– Azt bízd az Obszidián gárdára. Valkyonék fognak felelni a gárda és a környező lakók biztonságáért. Valószínűleg megkétszerezik a biztonsági útvonalakat és a járőröket.
–      És ha nem tetszik a parancs? – a kérdés vonakodó volt, mintsem lázadó. Leiftan erre érdeklődve mérte fel a fiatal nőt, majd zavart mosolyt engedett meg. Még egy utolsót szorított a kezén, mielőtt elengedte volna.
– Ez nem “parancs” volt, hanem kérés. Ne menj ki, könnyen bajod eshet.
Leiftan az ajtó felé indult, a nő azonban felpattant, majd utána lódult. Mielőtt elhagyhatta volna a termet, Nox ujjai göcsörtösen kapaszkodtak bele a fehér kabátba. A férfi egy pillanatig értetlenül torpant meg, azzal visszapillantott rá. Zöld szemeiben hasonló zavar keveredett, mint a megállítójáéban.
– Kérlek, engedd meg, hogy segítsek.
– Az a legnagyobb segítség, ha most itt bent maradsz Nox, és ha meglátogatnád Eweleint. Nem szeretném, hogy magadban tartsd, amit láttál vagy traumaként megmaradjon benned. Ewelein meg tud vizsgálni, és beszélni is tudsz erről vele.
–  …… Rendben. – elengedte a ruhaneműt, a férfi pedig előre engedte a félvért.
Nox követte a folyosókig, azonban teljes csend honolt közöttük. Keresték a szavakat, amik azonban nem igazán törtek utat maguknak.  A lépcsősor előtt elköszöntek egymástól, Nox pedig a gyengélkedő felé vette az irányt.  Narancssárgás fények uralkodtak a csarnokban, lassan köszöntött rá a központra a késő délutáni óra.  A teremben két személy volt, de csak az egyiküket ismerte fel a fiatal nő. Érdeklődve lépett beljebb, becsukva maga mögött csendesen a gyengélkedő ajtaját. Habár a zajt mindkét bennlévő érzékelte, csupán az egyik kapta felé a fejét. A nőnek világos bőre volt, a szemeit fásli és a haja takarta. Noxot azonban más kötötte le. A szárnyak. A két pár halvány rózsaszínes szárny, amely különlegessé tette a számára ismeretlen nőt.
– Egy angyal? – motyogta halkan, mire immáron Ewelein is felé pillantott kékes szemeivel. Elmosolyodott a megállapításra s míg Nemesis csak a fejét csóválta, az elf kijavította a félvért.
– Nemesis a Seeraphynok közül való. Valójában miattuk terjedt el a világodban, hogy angyalok léteznek. – Intett, hogy menjen közelebb, Nox pedig eleget tett ennek. Leült az egyik üres ágyra.
– Nem vagyunk olyanok, mint  akiket mintáztatok rólunk. A ti angyalaitok nemtelenek, gyönyörűek és jók…igazságosak….. mi olyanok vagyunk, mint bármelyik másik tündérfaj. A személyiségünk nem egyoldalú.
Nemesis hangja nyugodt volt és kellemes. Jácint illat lengte körbe, mialatt a tollak a szárnyain halkan suhantak. Nox figyelmét elterelte a látvány, csupán a füle melletti csettintésre kapta fel a fejét. Ewelein kedvesen pillantott rá, majd felvonta az egyik szemöldökét. A kezében egy táblára tűzött papír volt. Írt valamit rá.
– Tudod, egyeseknek kellemetlen ha ennyire bámulják.
– Ahh..sajnálom csak…. sosem láttam élőben még… hasonlót.
Nemesis lassan fordította felé a fejét. Nox zavartan pillantott rá, nem tudta, hogy ez számukra sértő volt e. Az elf már szóra nyitotta az ajkát, de a félvér sietve toldotta meg az előzőeket.
– Úgy értem… gyönyörű szárnyaid vannak.
A dicséretre Nemesis csak pislogott párat, bár ezt a társai nem láthatták. Érzékelte a félvér csodálatát őfelé, ám nem tudta, hogyan reagáljon rá. A zavarba ejtő helyzeten ismételten az elf nő könnyített.
– Kövesd a szemeiddel az ujjaimat Nox. – Azzal jobbra, majd balra vonta a kezét. A páciens engedékenyen követte az utasításokat. Ismételten pár szó került fel a papírra, habár Nox nem tudta elolvasni az itteni írást.
– A fiúktól tudjuk, hogy Nāthrėėn és te voltál az incidens központjában a mai nap a küldetés alatt.
– Igazából, már vissza fele jöttünk. Nāthrėėn csak mellém csapódott a gárdák szállásán.
– Mesélj a harcról.
Nox elkomorodott amint szóba került.  Nem is a harccal volt problémája. Elég sokat gyakorolt, hogy ha minimálisan is, de megtudja védeni magát. A harcok után azonban ismételten megjelent a lelki szemei előtt az, ahogyan az Obszidián gárdás férfi egy gyors mozdulattal leszúrja a gárdatársát. Olyan könnyed volt a mozdulata, hogy abban a pillanatban Nox úgy vélte, a fenhguangnak nincsen lelke. Átkarolta magát. Próbálta átgondolni a szavait. A Seeraphyn érzékelte a változást. Fejét a nővér felé emelte, aki lassan leguggolt a félvér elé.
– Nox. Ki kell beszélnünk ezt. Nincs sok időm, viszont szeretném elkerülni, hogy maradandóvá váljon a számodra ez a kellemetlen emlék.
– Ti találkoztatok már ilyen helyzettel?Kérdezett rá hirtelen.
Ewelein hosszan méregette a fiatal nőt, azzal kihúzta magát.
– Néha elkerülhetetlen, hogy ilyen helyzetbe keveredjünk. Mindannyian próbáljuk feldolgozni a magunk módján. A legtöbben, sokkal többet vesztettek itt Eldaryaban, mint sejtenéd. Eel gárdája azért dolgozik, hogy megvédjük az itt lakókat, pontosan úgy, ahogyan minden nagyobb településnél vannak, akik megvédik az ottaniakat. Itt vagy már egy fél éve, mégsem hiszem, hogy nekem kellene ezt elmondanom neked.
– Igazából értem…azt hiszem…
Hirtelen nyitódott ki az ajtó. Az Abszint gárda vezetője végig mérte a gyengélkedőn lévő három nőt. Amint felfogta, hogy miről van szó, türkizes szemeit fajtársára emelte.
– Ewelein, kellene a segítséged.
– Dolgom van Ezarel….. – kezdte szigorúan de a férfi kitartóan bámulta, mire a nő felsóhajtott. Finoman paskolta meg a félvér vállát. – Átveszed Nemesis?
– Mi? … Persze…. – nyögte be a szárnyait igazgató nő.
Nox nem nézett fel. Ezarel jelenléte elég volt a számára, hogy megpróbálja a külvilágot teljesen kizárni maga mellől. Úgy érezte épp elég magas az a fal, amit át kellene másznia. A férfi kegyetlen szavai csak nehezebbé tennék ezt. Az elf azonban úgy tett, mintha más nem lenne a helyiségben azon kívül akit keresett. Nemesis érezte ezt a feszültséget, ami egészen addig fennállt, míg Ewelein el nem ment. Kissé tapogatva lépett óvatosan párat az ágyhoz, majd ült le a félvér mellé.
– Eweleinek igaza van. A legfontosabb, hogy megértsd, hogy itt mindenkinek megvan a maga keresztje. A vezetők megpróbálnak azért tenni, hogy biztonságossá tegyék Eldaryat, míg a kristályt nem sikerül helyre tenni.
– Én  ezt felfogtam. – jött a válasz.
A Seeraphyn hallotta, ahogyan a mellette ülő tördelte a kezeit az ölében. Nox nem tudta mennyire beszélheti ki ezt Nemesissel.
– Vakon születtem. – az angyal szavaira a félvér fel kapta lepetten a fejét. Figyelte, ahogyan a nő neki szenteli minden figyelmét. – Sok mindent nem tapasztalhatok meg, amit az olyanok, mint te igen. Ennek ellenére megpróbálok mindent megtenni azért, hogy hasznos legyek a gárdának és a barátaimnak. Azt teszem, amihez értek, szóval a legfontosabb, hogy megtudd, te mihez értesz.
Habár válasz nem érkezett, Nox elengedte a kezeit. Még mindig nem tudott napirendre kerülni a történtek fölött, de valamivel nyugodtabban vonta el szürkés szemeit a Seeraphynról. Az jobb kezét a félvér halántékához emelte.
– Az idő, mindig megszépíti az emlékeket. Minden ami volt, feledésbe merül, hogy tovább élhess.
A félvér szemei kipattantak s reflexszerűen ütötte el a másik kezét. Zaklatottan pattant fel ültéből, a szívesére az egeket verdeste.
– Ne érj hozzám- rivallt egy vicsorral megfűszerezve. Hirtelen indulatain úrrá lett a felismerés, hogy most csinált magából bolondot. Hátrált pár lépést,megrázta a fejét.
– Sajnálom…. – motyogta, azzal sietve hagyta el a gyengélkedőt.
Nemesis értetlenül simította azt a részt, ahol megütötték. Habár inkább hangos volt, mint erős, a fájdalom nem múlt el. Mintha elzsibbadt volna az ütés körül az egész kézfeje. Mellé friss orgona illat derengett a levegőben, amely jelenleg keveredett a Jácint illatával egy különleges ötvözetet alkotva.

 
Hatalmas robaj mellett csuklott össze a fiatal nő. A kezeiből kiestek a dobozok, mialatt ő halk, fájdalmas nyöszörgés mellett kereste meg az egyensúlyát, s állt fel.
– Nemesis! – egy mély, kissé aggodalmas hang terítette be a folyosót.
A fiatal nő megrezzent s a hang felé emelte a fejét. Zavart mosolyt engedett meg, mialatt a dobozok landolási helyét próbálta kitapogatni.
– Sajnálom ha megijesztettelek Valkyon. Nem vettem észre, hogy az utamba került valami…..
A férfi összeszedte a dobozokat, majd régi társára pillantott. Úgy gondolta, nem sokan láthatták úgy a Seeraphynt, mint ő, és sokkal kevesebben ismerhették annyira, amennyire ő ismerhette.
Nemesis apró, finom mozdulattal tűrte a füle mögé világos lila haját, ajkát apró sóhaj hagyta el. A nő nem adott ezeknek nagy hangot, de az Obszidián gárda vezetője annál inkább emlékezett minden hasonló pillanatra. A tündérrel ellentétben, ő maga látta,ahogyan a kékes fény derengett a lilás tincseken amelyek a vállára omlottak. Nem kerülte el figyelmét az óvatos és mégis puhatolózó kézmozgás. Annak idején elfogadta a feladatot,hogy figyeljen a felcseperedő Nemesisre annak testi fogyatékossága miatt, s habár ezek idők már lejártak, mint egy rossz szokás, úgy tartotta meg őket azután is, hogy a nő az Abszint gárda tagjává vált. Valkyon mindig is úgy vélte, hogy a fájdalom nem ártalmas, mert megerősít, mégis, ha a törékeny tündéről volt szó, igyekezett úgy intézni mindent, hogy a legkevesebb fájdalom érhesse.
Lassan állt fel. Egyik kezébe felkapta a dobozokat, míg a másikat a nő felé nyújtotta.
– Kapaszkodj meg a karomban. Vissza kísérlek a szobádhoz.
Nemesis megrezzent egy pillanatra, ám a végén úgy tett ahogyan mondták neki. Gyengéden érintette meg az erős kart. Felhúzta magát, kapaszkodva benne sétált a férfi mellett.
– Minek ezek a dobozok?
– Gyakorolni. Különböző gyógynövények és eszközök vannak benne.
– Nem hagy kibontakozni Ezarel?
– Ahh nem erről van szó, csak… – szavai elhaltak amint megérezte a férfi alkarjánál begyógyult vágási sérülést. Erről nem tudott. Összevont szemöldökkel emelte a fejét afelé, amerre Valkyonét vélte. – Mikor sérültél meg?
– Egy-két hete. Gondoltam rá, hogy megmutatom, de annyi munkánk lett, hogy elfelejtettem. Lett volna okom, hogy meglátogassalak a gyengélkedőn, de nem akartam, hogy aggódj.
– De pont ezért aggódom… – motyogta csendesen. Az ujjai körül apró lilás derengés jelent meg. Ahogyan végig simított puha ujjbegyeivel a sebhelyen, az szinte azonnal begyógyult s nyoma sem maradt. – Nem kell ahhoz sérülés, hogy láthass.
A válaszra a férfi apró mosolyt engedett meg. Nem tudta mit feleljen rá. Szeretett Nemesis mellett lenni, hiszen a régi idők emléke folytán, előtte sokkal inkább meg tudott nyílni. Amikor a szobához értek átadta a nőnek a pár dobozt. A pillantása kedves volt felé.
– Biztos minden rendben lesz?
– Persze! Köszönöm a segítséged.
– Jó, hogy erre jártam. Pihenj le Nemesis. Pár nap és idelátogat az apád.
– Ahh…hallottam róla. Tényleg minden rendben van Valkyon?
A kérdésre a férfi elkomorodott. Minden eddigi békés érzése tovatűnt. Nem beszélhetett a nőnek arról, mi is van a háttérben, vagy éppen arról, hogy az egész találkozó csupán egy álcája a valódi összejövetelnek.
-Minden rendben. Szép álmokat Nemesis.
– Várj!
Valkyon éppen csak pár lépést tett meg. Válla fölött pillantott hátra a kérdéseivel küszködőnő felé. A félvér nem igazán értette, hogy mi zavarhatja ennyire a Seeraphynt.
– Mond….. mit gondolsz, az ember lányról?
A férfi meglepődött a kérdésen, nem tudta elsőre hova tenni. Nem látott át rajta, éppen ezért tudott igazán őszintén válaszolni rá.
– Eleinte olyan volt, mint egy ijedt nyúl, de ha szerencsénk van akkor tanul abból amik eddig érték és beilleszkedik. Nāthrėėn szerint fejlődött a harcban, ami egyrészt jó, bár én még mindig nem venném át az Obszidián gárdába. Rendes lány, de hozzánk túl gyenge. Úgy vélem az Abszint gárdába kellett volna kerülnie, de azok után amit Ezarel tett, talán jobb is, hogy Nevra keze alatt van. Legalább ők jól kijönnek. De tényleg menj be aludni, nekem még el kell indítanom az éjszakai váltást.
– Valkyon!
– Hm?
– Szép álmokat.A szavak gyengéden érintették a férfit, aki ezt hasonló jókívánsággal viszonozta. Nemesis hallgatta az erős lépteket, ahogyan egyre inkább elhalnak a távolság miatt. Nem kérdezett vissza a válaszban kapott utalásra, de így már megértette, hogy a gyengélkedőn miért vette semmibe egymás jelenlétét az a két személy. Több mindenről lemaradhatott, amiről tájékozódnia kellett volna. Amikor Nox elütötte a kezét, érezte a nő félelmét abban a pillanatban. Nem láthatta, de eltudta képzelni a mimikát amely az arcán ült. Mindezek ellenére ő ebben a pillanatban mégis megnyugodott. Melegség járta át a szívét, hiszen Valkyon nem magasztalta az idegent.

Comments:

There are no comments yet, why not be the first?