bowl fire
Ver 180x255 rev

Reverie [HU]

“Nem az számít, hogy honnan jössz. Sokkal inkább az, hogy hova tartasz.” REVERIE Eldarya témájú fanfiction, amit itt lehet elolvasni. A történet követi a játék alapjait a 13. részig, ezért spoilert tartalmazhat. Fanfiction with a custom gardienne from the web visual novel game, Eldarya. The fanfiction is follow the first...

3735 3735 views
0 0 comments

Ünnepség 1.

Episode updated 12 months ago
543 543 views
0 0 comments

– Szóval, mit értesz az alatt, hogy elbaltáztad a lehetőséget?
A férfi kitartóan fürkészte a fiatal nőt, aki láthatólag szenvedett ennek a beszélgetésnek a kimenetelétől. Nox halk sóhaj közepette terült el a fűben. A központ lakónegyedének egyik eldugottabb szegletében pihentek a házak között. Távol a nagy zsivajtól, ami már napok óta uralta Eelt. A központ lakói, a piaci kofások, mind-mind nagy hévvel készülődtek a héten rendezendő ünnepségre. Nox azóta nem tudott az Abszintos brownieval beszélgetni, éppen ezért kellett egy összeköttető. Az pedig legjobb esetben is csak Nathreen lehetett.
– Pánikba estem mikor a halántékomhoz nyúlt és elütöttem a kezét…. aztán meg elfutottam.
– A legjobb kezdése egy barátságnak.
A férfi széles vigyora mellé társult szórakozott hanghordozása. Nem vette annyira vészesnek az adott helyzetet, mint ahogyan a fiatal tekintett rá. Nox sértetten emelte rá sötét szürkés pillantását, mire a feng huang csupán megcsípte a nő orrát. Az riadtan csapta el az orvul támadó kezét. Hangos nevetés jött válaszként.
– Eltúlzod a dolgot. Egyrészt Nemesis nem tudott arról, mit tettek veled és nem hiszem, hogy Ezarel vagy bárki a központban dicsekedne ezzel. Másrészt inkább különcnek tart. Ha oda mész hozzá és elmagyarázod neki a helyzetet, kizárt, hogy vissza utasítson.
– Honnan ismered ennyire? 
Nox megdöntötte a fejét, mire a férfi csupán csettintett egyet.
– Tudod, ha Nemesis a téma Valkyon időnként elég beszédes tud lenni.
A sejtelmes vigyor miatt a félvér elgondolkozott a hallottakon. Lepett pislogások közepette nyitotta szóra az ajkát, ám nem tudta megfogalmazni az adott kérdését. A tündér megkönnyítette a dolgát sűrű bólogatások közepette.
– Igen, úgy hiszem, hogy jobban kötődnek egymáshoz, mint ez elvárható.
– Szóval akkor együtt is vannak?
– Szerintem maguk sem vették észre ezt a kötődést. Komolyan…. Valkyon sok mindenben nagyon jó, de ez nem az ő oldala.
– Ha hallaná, hogy vélekedsz róla…..
– Teljesen egyetértene. Kiváló harcos, de kevesekkel köt barátságot, mivel magának való figura. Az,. hogy egy ilyen komplikált érzelmet felfogjon idejében….nem az  ő asztala.
A nő elhúzta apró mosoly kíséretében a száját. Nathreen gyakran beszélt úgy másokról, mintha minden tudna, holott ez messze állt az igazságtól. Fel ült, a térdeit maga elé húzva emelte rájuk az állát. A férfi észrevette az érdeklődőt tekintetett, mire felvonta egyik szemöldökét.
– Pardon?
– Mit gondolsz rólam?
– Uhh…. komolyan azt akarod, hogy sírva kergesselek vissza a szobádba?
– Nathreen!
A hangsúly elég volt ahhoz, hogy a férfi halk nevetés mellett megadja magát. Felhúzta a lépcsőre, amin ült az egyik lábát. Alkarját ráhelyezve hajolt kicsit közelebb a félvérhez.
– Amiatt ami történt, jelenleg úgy képzeled el magad, hogy minden körülötted forog. Ezen mindenképpen változtatnod kell, különben sok hasonló helyzettel találkozol majd.
Nathreen látta, hogy nem ezt a választ várták, azonban a gárdában túl sokan hazudtak a nőnek. Nem akart ő lenni a következő. A fancsali arc miatt azonban folytatta a mondandóját.
– Ám… valamiben igaza volt Huang Huanak. Sose add fel, minden okkal történik.
A nő elmosolyodott az emlékre. A pillanatra amikor a feng huang nő széles mosollyal az arcán közölte ezt vele. A másfél napra amit eltöltött vele az előző ünnepség alatt. A találkozó, amin egy komoly témát feszegettek, s amin neki is ott kellett lennie. Szürke szemei hirtelen rebbentek meg. Összevont szemöldökkel emelte komoly pillantását a férfi felé.
– A mostani ünnepség is egy rejtett találkozót takar?
Nathreen arca megváltozott. A mosoly helyett pókerarccá avanzsáltak a mimikái. Nem válaszolt  szóban, de a non-verbális jelek elegek voltak ahhoz, hogy a félvért tudja, nem áll messze az igazságtól.
– Nathreen!
Rivallt fel, ám ekkor dobok és csengők harmonikus hangja szólalt fel. Elég hangosan ahhoz, hogy mind ketten felemeljék a fejüket a központi épület irányába.
– Megérkeztek a vendégek! Menjünk, nézzük meg őket.
– Az érkezésükkel lesz hivatalosan megnyitva az ünnepség, igaz?
– Pontosan. Szóval át kellene öltöznöd, és elkapnod még előtte Nemesist is.
Nox hagyta, hogy a férfi elterelje a témát. Nem zaklatta a kérdéseivel, holott most rengeteg keveredett a gondolatai közé. Mit történhetett ami miatt több népet össze kellett hívni? Vajon mindennek köze van az eltűnésekhez, vagy Ashkorehoz?
Talpuk alatt a fűvek elnyúltak, míg elérték a kikövezett ösvényt. A vendégek itt már elhaladtak, mert csak a tömeg foglalta el, megnehezítve ezzel az útjukat.
– Elkéstünk, itt nem fogunk tudni tovább menni. Hihetetlen, hogy a piac tér ennyire meg tud telni…..
Nox halk nyögéssel lépett hátra amint valaki nekiment. Mindenki kíváncsi volt az érkezettekre,  az itteni lakók, menekültek létszámát pedig így is gyarapította a fajokkal érkezőké is. Nathreen elhúzta a száját a nő megállapítására. Tisztában volt ezzel ő is. Élénk szemei körbe pásztázták a réseket, azonban amíg a félvér esetlegesen átférhetett volna rajtuk, ő már nem. A nem túl szokványos ötlet hirtelen villant be az elméjébe.
– Hogy állsz a magas helyekkel?
Kérdezett rá, mialatt megragadta Nox csuklóját s futásba kezdtek az ellenkező irányba.
– Nem szeretem őket!
A válasz alatt kerülgették az andalgókat, akik még reménykedtek benne, hogy közelebb  jutnak a lépcsősorhoz ami a központi épület előtt helyezkedett el. A kövön sűrűn csattant a talpuk, ahogyan vissza rohantak a pavilonhoz, onnan pedig át a már kidíszített ezer éves cseresznyefához. Nox apró légvételekkel normalizálta a légzését, mialatt a férfi körbenézett, végül előre mutatott a központ falára.
– A falban a tornyok miatt vannak folyosók. Oda fogunk bemenni, ha jól látom, elfelejtették bezárni.
– Mégis minek akarsz az egyik toronyhoz menni?
– A fal a központ köré van építve. Ne kérdezz, csak bízz bennem.
Vigyorodott el a feng huang, azonban ez nem nyugtatta meg túlzottan a félvért. Zavart mosollyal fürkészte.
– Gyerünk!
Nathreen nekilódult fáradhatatlanul, a nő pedig követte. A feng huang olyannak tűnt, mint egy duracel nyuszi. Nox még a felét sem tudta volna elviselni ennek a hajtásnak a mindennapokban. Az ajtó valóban nyitva volt, ők pedig könnyedén a folyosóra jutottak. Nox még sosem járt erre eddig, ám társa nem tűnt túlságosan elveszettnek.
– Szabadna őrizetlenül hagyni ezeket a részeket?
– Valószínűleg most volt őrváltás és a toronyban vannak. De igazad van, mi legyünk óvatosabbak.
Azzal Nathreen magukra húzta a nehéz ajtót. Nox megrezzent annak hangjától ami visszhangzott a hosszú ám vékony folyosón. Behúzta a nyakát mialatt körbepillantott.
– Ha meghallottak minket akkor baj lesz.
– Baj? Mi baj lehetne? Az Obszidián garda tagja vagyok. 
Legyintett önelégülten, ám a következő pillanatban valóban súlyos léptek hangja csattant a lépcsőfordulóban. Nathreen kihúzta magát, csípőre dobott karokkal várva az őrt. Elképzelése szerint miután sikerült megosztania a terveit a gárda társával, az tovább is fogja őket engedni. A fordulóban azonban egy középkorú férfi jelent meg, hatalmas lándzsával a kezében, aki nem a megszokott Obszidián garda béli páncélzatot viselte. Nathreen pislogott párat mire felismerte az alakot, s úgy tűnt ez kölcsönös volt.
– NAO LUAN ZHEN!!!
– Ohhh….ohh…
– Mi „ohh, ohh”?? Nem mond azt nekem, hogy „ohh ohh”!!
– Gyerünk Nox! Futás!
– Mi?!
A félvérnek reagálni sem maradt sok ideje. Társa sietve haladt el mellette, s míg őt figyelte, a számára idegen középkorú tündér egészen közel ért hozzá. A fiatal nő már ki vehette a mogorva archoz társuló fogcsikorgatást, a halkan elmormolt fenyegetéseket, hogy mit fog velük tenni, amint a két vaskos keze közé kaparintja őket. Mivel a félvér nem igazán szerette volna ha bármelyik fenyítést rajta demonstrálnák, bukdácsolva lódult a társa után. A folyosón visszhangzottak a kergetőzéssel járó dallamok, a mély faelin nyelven elkárogott mondatok. A folyosó végén egy ismételt csiga lépcsősor vezetett felfelé a következő toronyba. Szerencsére a leszűkült tér kedvezett a menekülőknek. Mire Nox az utolsó fokokat tette meg, Nathreen már széles vigyorral fújta ki a levegőt. Arcáról le lehetett olvasni, hogy mindezek ellenére jól szórakozott.
– Nem lesz semmi baj.. mi? Mi az, hogy „ohh, ohh”? Mégis mit gondolsz innen hova tovább?
Nox küszködve a saját oxigén hiányával csapott a férfi mellkasára. Az vett egy mély levegőt, majd a következő pillanatban a nő térdhajlatánál fogva kapta a karjaiba. 
– Hát, innen már csak lefele vezet az út.
– Te megörültél!
Dobott egyet a nőn, hogy kényelmesebben tudja biztonságosan tartani. Ezzel biztosította afelől, hogy a szavai nagyon is komolyan tükrözték eljövendő terveit. Hátuk mögött vészjóslóan hangosodott fel az őr jövetelét jelző trappolás. Nathreen az őrtorony szélére lépett.
– Készülj, szükség lesz a képességedre.
– Milyen képességre…Nathreen várj!! Miről beszééáááááá
A hajukat hátracsapta a szél mialatt zuhantak a piac tér és a központ közötti részre. A sor és a zene olyan hangos volt, hogy senkinek nem tűnt fel a két oda nem illő alak, ahogyan az sem, ahogy félvér a sikolyaival küszködve mart félelmében a feng huangba. Nathreen felszisszent az apró fájdalomra. Magában számolta a hátra maradt métereket.
– Tudod ideje lenne alkotnod valamit…..
– Fogalmam sincs, hogy miről beszélsz!
Sikoltotta Nox. Szürke szemeiben már tükröződött a sűrű növényzet amely a falak mentén burjánzott el. Nem nyugtatta meg. Nem kellett matek zseninek lennie, hogy pontosan tudja, az a pár sövény nem fogja felfogni a zuhanásuk. Itt fognak meghalni! Szorosan bújt a tündérhez aki egy másodpercre sem engedte el. Nathreen érezte maga körül a megfeszült karokat, a vállában az halálfélelemmel átitatott szuszogást. Már kezdett b tervet keresni amikor ismételten orgona illat tekeredett az orrába. Mire észbe kapott egy halovány kék fény kíséretében értek földet. Ha találgatnia kellett volna, akkor Nox valahogyan  képes volt lassítani a zuhanásukon s kiegyenlíteni a nyomást. Széles vigyorral emelgette ismételten meg a karjaiban csimpaszkodó nőt. Mintha semmi sem történt volna egy másodperccel ezelőtt.
– Megérkeztünk. Köszönjük, hogy a Zhen utazást választották. Hé… Nox. Nem haltunk meg. Nincs kedved felnézni mondjuk?
– Utállak.
– Tudom…tudom.
Nathreen kivételesen nem kötekedett a félvérrel. Míg hagyta, hogy az túltegye magát a sokkon, addig körbe tekintett. A piac szélén voltak, közel a központ oldalsó bejáratához. A növényből kialakított kerítés mögül éles zsivaj s egyre jobban kivehető dobszóló jelezte, hogy a vendégeik már az utolsó lépéseiket teszik meg a lépcsősoron. Tett pár lépést, hogy a lány kiláthasson a két bokor között. Előre bökött a fejével.
– Még pont láthatod innen Nemesis apját.
– Az apját? Úgy érted, az apja amolyan nagykövet féle?
Kapta fel a fejét a nő s habár vonásain még nagyon is fellelhetőek voltak az előzőek nyomai, kissé érdeklődve pillantott előre. A feng huang bólintott. 
– Valami olyasmi.
– Nincsenek szárnyai.
– Ohh dehogynem…csak nem látod őket. Persze ezt én is csak Nemesistől tudom…. de a legtöbb Seeraphyn a városukon kívülre eső területeken elrejtik a szárnyaikat. Gondolom ez a bizalmatlanság egy előző incidensből fakad. A népek nagyja nehezen felejti el az emberek kegyetlenségét. 
Nox kihallotta a férfi hangjából a kegyetlent élt. Mintha maga Nathreen is rossz tapasztalatokkal rendelkezett volna. Mintha ez az egész, nem csak Eldarya népei véleménye lenne…. hanem a sajátja is. Ennek ellenére előzőleg sosem érezte ezt az érzelmet magával szemben. Nathreen erre tekintettel volt. Huang Hua meséje alapján mind a Feng Huangok, mind a Kappáknak megvoltak a maguk múltbéli sérelmeik a humánokkal szemben. Nox felismerte, hogy ebből kiindulva az előző megjegyzésnek simán lehet alapja.
– Hasonlít rá….
– Igen, de ha szabad megjegyeznem, szerencsére az anyjára jobban. – nevette el – menjünk. Ideje átöltöznünk mielőtt Miiko nyakon csíp minket.
– Ühm….. és ha kérhetem tegyél már le…..
– Szavad számomra parancs.
Elengedte a fiatal nőt aki azzal a lendülettel zuhant bele a fűbe. Míg a fenekét fájlalta észre sem vette, hogy egy kis szuvenírrel távozott. 

 

 – Rengetegen eljöttek. – Valkyon kelletlenül méregette a tömeget. Temérdek új arcot látott s mindegyik között megpróbálta kikeresni a potenciális veszélyforrást. Az Abszint gárdával ellentétben az Obszidián és az Árnyék gárda tagjai az „ünnepség” alatt is dolgoztak. Míg az előbbiből folyamatosan  őrt álltak elég gyakorta elszórva a megadott pontokon, addig az utóbbi tagok elvegyültek, figyeltek.
– Gondoljátok, hogy valóban eljön?
Nevra megdöntötte a fejét amint felmérte az egyik belépő faelint. A figyelme mindenfelé szórodott, míg füleit hegyezte az információkra. Szelektált, csak az arcán meg-megjelenő vigyor jelezte, hogy azért élvezte is a dolgot.
– Kár lenne kihagynia. Ez a legjobb pillanat ahhoz, hogy bonyodalmat okozzon.
Ezarel karba fonta a karjait, azzal folytatta.
– Nem beszélve arról, hogy régen gyűltek ennyien össze.
– De mi pont ezért vagyunk itt.~
Hirtelen támaszkodott meg hátulról Ezarel és Nevra vállán egy idegen. Míg az elf elhúzva a száját húzódott el, a vámpír csak felnevetett.
– Valkyon, szólj a gárdistádra, hogy foglalja el a helyét.
– Nem tehetem. Ma Huang Hua helyett van itt. – válaszolta apró mosollyal a félvér Ezarel felé.
– Pontosan! – gunyoros vigyorral nézett az elfre aki viszonozta ezt. Nevra nevetése törte meg a feszült csendet. Apró taslit adott a feng huangnak.
– Miért nem a szépséges Huang Hua jött? Talán nem engedte el a karót nyelt Tifu?
– Nem…. – Nathreen vigyorra lassan halványult. Elkomolyodott. – Nálunk sincs minden rendben. Huang Hua úrnő nem hagyhatja el most a templomot. Viszont szerette volna támogatni régi barátosnéját…és persze az ’új’ kedvencét is.
Komoran pillantott egymásra a három gárda vezető. Nem gondolták volna, hogy ennyire súlyos lehet az eset már. A feltűnően komoly hangulatot végül a vámpír törte meg.
– Azt hiszem a kicsike is csalódott lesz. Főleg mert veled kell beérnie.
– Ne is mond. Ma már megkaptam tőle, hogy „Utállak”…. pedig ő szakította el a kedvenc ingemet.   
– Mégis mit tettél a gárdistámmal? – vonta fel a szemöldökét még mindig vigyorogva. A kis társaság csak arra lett figyelmes, hogy Ezarel, az orra alatt elmormogott szavak után elhagyta a körüket. Nathreen kihasználta az alkalmat s terelt.
– Még mindig nem beszéltek, mi?
– Áhh….. hajthatatlan. Ha beszélek vele úgy elküld a sunyiba, hogy észre sem veszem. Simán ignorálják egymást.
– Nox ebből csak tanulhat és erősebb lehet. Feleslegesen haragszik Ezarelre. Mi is megtettük volna.
Valkyon szavai nem találtak egyetértésre. A másik két fél elhúzva a száját rázta meg a fejét.
– Akkor is ez lenne a véleményed, ha mondjuk én tettem volna ezt Nemesissel?
Nevra kérdezett és talált. A félvér a gondolatra megrezzent, a kezein észrevehetően megfeszültek az izmok. Nathreen most először látta ennyire feszélyezettnek a gárda vezetőjét, holott tudta, hogy a férfi másként kezeli a vak faelint, mint a legtöbbeket. A borostyán pillantás olyan áthatóan adta vissza a pasas nem tetszését, hogy a másik kettő biztosra vette, ha szemmel ölni lehetne, már nem élnének. Valkyon némaságba burkolózott, s kihasználva a falakon belül felcsendülő dallamokat, szökött meg a másik kettő elöl. Nevra halk sóhaj mellett pillantott a feng huangra, megrázta a fejét.
– Néha azt hiszem, hogy hármunk közül én vagyok a legértelmesebb.
– Persze, és a legszerényebb is.
– Hé, van amiről nem tehetek! Bizonyos adottságokkal születni kell.
Rázta meg a fejét. Mindketten felnevettek, bár hangjukat elnyomta az ünnepség alapzaja. Nem voltak teljesen nyugodtak, ám a saját feszültségüket inkább humor formájában szabadították a világra. Távolról egy intést vettek észre. A világos kézfej szaporán kérette őket magához, a két férfi pedig ennek örömteljesen tett eleget. A feng huangnak elég ideje volt ahhoz, hogy megfigyelje magának a browniet. Ykhar narancsos haja pár tincs kivételével most copfba volt kötve, abból indult ki pár fonott tincs amely úgy ölelte körbe a fej búbját, mint egy korona. Izgatott szemeit halovány sárgás festék emelte ki. A ruhája szintén citrom színnel rendelkezett. A felső ujjatlan volt, ugyanakkor teljesen takarta a mellső részt, a kezeinél lévő zöldes kendő dobta fel. Hozzá deréktájt kibomló tüll szoknya járt, amely szabadon hagyta térdtől lefelé a szandálba zárt lábait. Nathreen útközben megjegyezte, hogy a nyuszi lány ma egészen csinos, a vámpír pedig egyetértően bólintott. A teremben középtájon fiatalok táncoltak. Habár a legtöbben más-más fajtából származtak, úgy tűnt volt egy egységes koreográfiájuk. Nox ezt leginkább a 17-18. Századbeli angolszász táncokhoz tudta hasonlítani. A bálokon megejtett ritmikus lépések, amelyek az ismerkedések alapkövének bizonyultak abban az időben. A félvér nő szerette az időszak finom romantikáját, felelősségét s belátta romlottságát s kétszínűségét. Szelíd mosollyal az arcán figyelte ahogyan Karenn és Alajea elvegyültek a táncolók s nevetgélők gyűrűiben. Ő maga nem szeretett volna táncolni, helyette vissza gondolt inkább arra amit Kero mondott neki, miután visszaért a szobájához. A férfi kissé feszélyezve várta. Nox eleinte azt hitte azért, mert régen találkoztak s mióta visszatért sem tudtak igazán beszélgetni, azonban nagyon hamar kiderült, hogy valójában csak nem tudta, hogyan közölje a mondandóját a lánnyal anélkül, hogy megsértené. A finom utalások bebizonyították, hogy Kero mit sem tudott arról amit Ezarel tett Miiko parancsára, a félvér pedig úgy döntött nem ő fogja ezt közölni. Némán elviselte a fejmosást, ám a végén a faelin témát váltott. Zavart dadogásából kivette, hogy mind neki, mind Ykharnak nagyon hiányzott a félvér. A lilás hajú lány a sírás küszöbén toporgott s csupán a férfi által kézbesített ajándék volt az, ami ebben megakadályozta. A dal véget ért ő pedig visszatért a gondolataiból. Ujjbegyeivel végigsimított a halovány türkizes selymen. Tetszett neki a Lorialet tervezés, a gondosan megmunkált minták, a kis boleró és a lefelé bővülő, sellő fazonú szoknya. Már csak a szín összeállításból is tudta, hogy kinek a figyelmességéből köszönhette az új ruháját. Szürke szemei a férfit keresték. Várta a találkozásukat, mindenféle ok nélkül. Egyszerűen jól érezte magát mellette…. jobban, mint az otthonában bárki mellett aki nem a családjának tagja volt. Ám Leiftan nem volt sehol. Nox kissé csüggedten folytatta tovább a keresgélést a szemeivel. Nem adta fel olyan könnyen. Mikor végre a terem másik végében meglátta az ajtónál, elmosolyodott. Találkozott a pillantásuk. A viszonzott mosoly láttán elég bátorságot merített ahhoz, hogy oda menjen hozzá s megköszönje a ruhát. Kerülgetve a faelineket, sűrű bocsánatkérések közepette igyekezett eljutni a céljához, azonban az utolsó 10 métert már nem tudta megtenni. Egy nála másfél fejjel magasabb férfi állta az útját. Megemelte a mutatóujját, ám amint meglátta a férfi rászegező borostyán pillantását, elnémult. A magas faelin kimérten nézte őt. Hosszúkás arcának bal oldalán és az orránál is apró sebhelyek éktelenkedtek, hosszú, szimmetrikusan vágott tűzvörös haját hátrakötötté egy copfban. Fekete elegáns öltöny féleséget viselt, habár a nő nem tudta megállapítani, hogy melyik faj hagyományait követte. Nox kissé feszélyezetten tartotta a vonásain szürke pillantását. Nem emlékezett rá, de biztos volt benne, hogy ismerte valahonnan. Ez a kettősség pedig elbizonytalanította. Hátrált egy lépést, már el is felejtkezve arról, hogy Leiftanhoz akart eljutni. A vészcsengő a fejében folyamatosan jelzett. El kell mennie innen…..
– A következő táncot, szeretném.
– De én nem…..
– A következőt.
– Ahm…. jó…..
Suttogta beleegyezően a végét. A férfi megfogta a kezét, hogy vissza vezesse a parketthez. Rideg hanglejtésével ellentétben, az érintése gyengéd volt, figyelmes. Nox hátrasandított, ám már nem látott az ajtóban senkit. Elfecsérelte a lehetőséget. A dal hamarosan véget ért, a párok pedig helyet cseréltek. Míg ők is beálltak a megszokott helyre, Nox elkapta Alajea és Karenn kapálózásait. Teljes hévvel jelezték, hogy szurkolnak a barátnőjük táncának az idegennel. A félvér azonban csak annak örült, hogy elégszer figyelte meg a táncot, hogy a hibái ne legyenek nagyon szembetűnőek, mialatt azt kívánta, bárcsak eltűnhetne a semmiben. Felszólalt a hegedű és mellé a zongorához hasonlítható varázslatos hangjáték. Maguk felé lépve kerülték meg egymást, visszalépve cseréltek helyett a soron következő párossal. Nem sokkal később ismételten középen találkoztak s mielőtt helyett cserélhettek volna pár sasszé kíséretében, a tenyerük összeért. Nox megrezzent, mintha kellemesen megrázta volna valami amit nem tudott szavakba önteni. Amennyire ellentétes volt a férfi megnyilvánulása vele szemben, pont annyira voltak kétértelműek a nőben felvetődő érzelmek. Még mindig menekülni kívánt, minden porcikájával felkészülve a pillanatra, mikor ezt megteheti. Közben pedig mégsem volt képes figyelmen kívül hagyni azt, amikor egymáshoz értek. Nem lehetett vonzalomnak mondani, mégis kellemesen bizsergő érzést váltott ki. Az idegen férfi a második körben szólalt fel újra.
– Egészen jól táncolja, annak ellenére, hogy földi.
– Hogy mondja? 
– Az illata. Egyfajta keverék, nem idevalósi.
– És ön…. kicsoda?
A kérdezett egy széles mosolyt engedett meg felé, válaszolni azonban nem szándékozott. Borostyán szemeit végig a nőn tartotta, az meg nem tudta elvonni a fejét. A következő körben a férfi közelebb hajolt hozzá, Nox pedig, mint akit megigéztek követte őt. Az idegen arcán a vonások változtak, a szemeiben különös fény csillant. Megfigyelte a szürke szempárt, elkomorodott ahogyan felismert abban egyfajta igazságot. 
– Figyelmeztettelek, hogy ne bízz bennük. Nem hallgattál rám. Folyton elfogják játszani a bizalmad. Eel gárdája már évszázadok óta ezt csinálja. Nagyon sok mindenről nem tudsz.
Váratlanul váltott át magázásából.  A félvér szemei megrebbentek, ahogyan a szavak eljutottatok a tudatáig. Széttörték az elméjébe emelt falakat, amelyek eddig meggátolták a saját akaratában. Felismerte a férfit! Nem a kinézete, sokkal inkább a hanghordozása és megjegyzései folytán.
– Ash! 
A férfi hirtelen ragadta meg a derekánál fogva s húzta közelebb magához. A hangja mély volt s egyre halkabb ahogyan a nő arcára mormolta szavait. Borostyán szemei azonban a környezetüket pásztázta. Próbálta elkerülni a felesleges figyelmet. Tenyerét az arcára vonta, ujjaival takarta el a szemeit amelyeket előzőleg tanulmányozott.
– Jegyezd meg…. az egyik szemem mindig rajtad tartom. Ne….
Nem tudta befejezni a mondatot, mert a teremben mindent ellepett a fiatal nő éles sikolya. A faelinek egyszerre tekintettek a gyönyörű ruhában lévő Nemesisre aki ijedten, Ashkore és Nox felé mutogatott. Érezte a férfi jelenlétét, érzékelt valami megmagyarázhatatlant, ami sokkal több sötétséggel ölelte át a környezetüket. Nem kellett sok, hogy az őrök, Valkyon parancsára lassan bekerítsék a táncparkettet. Ash az orra alatt morgott, végül egy  féloldalasra húzott vigyorral vonta fel egyenesbe Noxot. El engedte, hátrált párat. A félvér értetlenül figyelte, ahogyan még ebben a szorult helyzetben is illően meghajoltak előtte. A férfi egyáltalán nem vette komolyan a helyzetét, pedig úgy tűnt pillanatok kérdése, és oda kerül, ahonnan a legelső nap kimentette táncpartnerét.  Éles, robbanáshoz hasonló hang rázta meg az épületet. Az Obszidián gárda tagjai hirtelen változtattak a tervükön s azonnal elkezdték ki terelni a faelineket az udvarra, az ünnepség pedig ezzel úgy tűnt hivatalosan is véget ért.  Eredeti dolgukat az Árnyék gárdások vették át. Sietve indultak Ashkore keresésére. A kivonuló ijedt vendégseregben kérdések százai törtek felszínre. Féltek, és nem segített rajtuk az, hogy sem a gárda járőrök, sem a vezetők nem tudták igazán megnyugtatni őket. Noxot a menekülök a földre kényszerítették, arra azonban ügyelt, hogy a hisztérikus rohamban ne tudják megtaposni. Káosz uralkodott a teremben, az utórengés miatt pedig leszakadt a csillár nem messze tőlük. Éles hang keveredett a sikolyokkal és szilánkokon futkosó talpak dalából. A félvér még sosem látott ehhez hasonlót….. lassan állt fel. Ashkore a hirtelen jött zűrzavart kihasználva szelelt el. Úgy tűnt készült ezekre az eshetőségekre is…..  A távolból látta, hogy az előbb felsikoltó remegő Nemesis mellett most nem az Obszidián gárda vezetője állt. Helyét átvette az apja. Szemei körül szarkalábak jelezték az eltelt időt míg a bölcsességet magába szívhatta az életből. Hosszú, kissé tompa végű füle s háta közepéig érő egyenes, lila haja volt.  Az arcát mintha köböl vésték volna, folyamatosan rajta ült egyfajta kiismerhetetlen szigor. Hasonlítottak, és mégsem.
– Nyugodjanak meg!  
Kiáltott a nő akit ezelőtt Nemesis apja mellett látott. A Seeraphyn mátriárka szabadon eresztette két pár sárgás szárnyait, amelyek legalább két méteres távolságba értek. Egy méterre a földtől emelkedett fel, a tollak végei felfénylettek.  A faelinek elnémultak s meghúzták magukat.  
– Minerva mátriárka vagyok a Seeraphynektől. Nincs semmi probléma, nincs támadás alatt a központ!! Mint látják a gárdák vezetői urai a helyzetnek. Kérem mindenki egyesével menjen ki az épületből, a sérülteknek pedig segítsenek kijutni. 
Csendes léptek hangja jelezte, hogy megfogadták a nő szavait. Nem is lehetett volna ez másképpen. Azzal, hogy Huang Hua nem jelent meg, valószínűleg a mátriárka volt a figyelem központjában. Nox a bal szélre pillantott, ahol találkozott a pillantása Miikoéval. A nő keserűen figyelte az eseményeket. Most először érzett együtt vele azalatt az idő alatt, mióta Eldaryaba került. 

 

– Most már minden rendben lesz. A legfontosabb, hogy pár napig ne nagyon emelgessen semmit. –  A középkorú faelin bólintott Ezarel szavaira miután a férfi ellátta a sérülést a kezén. A mellette ülő gyermek megérintette az elf ruhájának a szélét, azzal kihúzta magát.
– Majd én segítek neki!
Az nem válaszolt, de egy bólintással jelezte, hogy támogatja a fiatal fiú terveit. Az anyja megköszönte a férfi kemény munkáját, azzal távoztak a kertben felállított átmeneti gyengélkedőről. Ez lényegében pár fát, egy paravánt és sok-sok kenőcsöt meg kötszert foglalt magában.
– Ezzel megvolt az utolsó is.
Motyogta maga elé mialatt összetekerte a megmaradt fáslit. Hosszan nézett körbe. A robbanás, vagy legalábbis amit annak hittek, valójában egy olyan kémiai összetétel volt, ami elég nagy hanggal rendelkezett, ám jóval kevesebb pusztító erővel. Ezt persze abban a pillanatban nem tudhatták, ezért is lett annyi, könnyebb sérülés. A faelinek nem voltak tekintettel egymásra. Ezarel a fa takarásából meredt a távolba. Haját befestette á nap nyugvásával járó lilás-narancsos fények egyvelege. Türkiz szemeiben azonban csak pár pont jelezte a nap váltakozását. Figyelmét lekötötte a vagy harminc méterre lévő társaság. Karenn, Alajea és Nathreen is körbe ülte a félvért, akit fél órája még Nemesis vizsgált meg. Megjegyezte, mert annak ellenére, hogy még mindig folytatta dölyfös játékát a növel, átfutott az elméjén, hogy ő maga is megvizsgálja. Azután megjelent a fiatalabb vámpír s vele együtt a csőcselék. Az egyedüli aki a körükben visszatérően felbukkant majd távozott másodperceken belül , Ykhar volt. Izgatottan rohangált az összetákolt vész pontok között, még most is ügyelve arra, hogy teljesítse Szikrázó gárda béli kötelességeit.
– Jó érzés látni, hogy mindezzek ellenére a kedvüket nem szegte az incidens. – Leiftan lépett közelebb az elfhez, aki halk sóhaj kíséretében tárta szét a karjait.
– Záróra! Elkéstél. Csak akkor vizsgállak meg, ha a halálodon vagy.
– Azon azért remélem nem. – zavart nevetést engedett meg a Lorialet, mire a kék hajú alak csak felvonta a szemöldökét. Figyelmét immáron a megjelentnek szentelte. Felfogta, hogy valószínűleg addig nem tudja elüldözni, míg el nem mondja amit akart.
– Nem vagy formában egy ideje. Hányadszóra lóg meg előled a pacák? 
– Hamarabb kiismeri a mozdulataimat, mint akarom……- Megmutatta a karját a férfinak, aki végül mégis beadta a derekát, hogy megnézze a sérülést. Leiftan karjába üvegszilánkok mélyedtek, úgy tűnt elégé mélyre. Ezarel félretette a humorát s végül komolyan véve a sérülést intézkedett. A szilánkokat óvatosan húzta ki, végükről gyöngyözött a faelin vére. Kitisztította a sebeket, fertőtlenítette, majd bekötötte. Leiftan szerezte a legkomolyabb sérülést, ez pedig csökönyösen belefészkelte magát az elf fejébe. Felvonta a fejét, bizalmatlanul méregette a tündért.
– Ohh ismerem ezt a nézést. Ne tartsd magadban ha szeretnél valamit mondani.
– Ohh… mennyire kedves, hogy ezt mondod. De inkább megtartom magamnak. Kivételesen.
Leiftan kihallotta a férfi kesernyés hanglejtését. Úgy döntött azonban h átmenetileg ráhagyja.
– Noxnak nem esett baja?
– Legjobb tudomásom szerint nagyobb baja már nem lehet, mint amivel született. – elégedetlen pillantást kapott válaszul ezért kicsit javítva a fennhangon  folytatta. – Nemesis megvizsgálta egy félórája. Ha nagyobb baja lenne, tudnék róla.
– Ez megnyugtató.
– Na persze….. – morogta az orra alatt, ám mivel a hold gyermeke folytatta, úgy tűnt nem hallotta meg.
– Jut eszembe, na és Nemesis? Hallottam bent még a sikolyát.
– Semmi baja azon kívül, hogy megriadt. Egy ideig Valkyon majd az apja őrizte, még csak ideje sem lett volna az ellenségünknek, hogy meglepje.
– Akkor Valkyon Berzerké válna… lehet jobb is, hogy kimaradtunk ebből. Ahh…. az egész „tábort” belepi a véred illata….
Nevra csatlakozott a két férfihoz. Az orrát mozgatta meg a vérszagra, megerősítve ezzel a szavait.
– Láttam a csinos kis Lorialet ruhát. Igazán jó választás volt.
Füttyentett. Leiftan zavart mosolyt engedett meg a másik kettő felé.
– Tudomásom szerint nem volt mit felvennie. Úgy gondoltam ha Huang Hua látogatása alatt jól állt neki az a ruha, akkor ez is jól fog.
– Persze… persze. Nem kell szabadkoznod. – nevetett fel a vámpír. Kedvelte azt az őszinte, de zavart mosolyt amely a Szikrázó gárda béli arcán tündökölt. Még számára is nyilvánvaló volt az adott helyzet. Ezarel felé sandított lilás szemeivel, az azonban nem mutatott érdeklődést a témával kapcsolatban. – Jut eszembe, Miiko keresett. Az előbb még a Mátriárkával tárgyalt. Úgy tűnik, hogy a tanács holnap fog gyűlésezni.
– Ez nem olyan meglepő a történtek után. Köszönöm, hogy szóltál, megyek és meg is keresem akkor.
A két férfi csendben követte pillantásával Leiftan távozását. Nevra arcán a megszokott mosoly ült, míg Ezarel egyfajta kiábrándultsággal tekintett maga elé. Pár perc telt el némasággal közöttük, amit a végén az elf tört meg fásult sóhaj kíséretében.
– Szóval?
– Szóval?!
– Mit akarsz tőlem?
– Ahh…. beszélni akartam valami fontosról veled.
– Sajnálom Nevra. Veled született rendellenességet nem tudok meggyógyítani.
– Tudom… VÁRJ!! ….. – pillantása találkozott az elf elégedett vigyorával – ezt még vissza fogod kapni….
– Mi lenne az a sürgős dolog?
Nevra felhúzta az orrát az ismételt ignorálásra, ám a végén csak legyintett egyet. Komoran bökött a szemben lévő társaság felé.
– Elcsíptem egy beszélgetést Nemesis és Nox között. Azt hiszem jobb ha tudsz róla.
– Annyit nyaggatsz a korccsal, hogy lassan vele fogok álmodni… – méltatlankodott – azt hiszem egy erősebb altatott kell kevernem, hogy még csak ne is álmodjak.
– Ez, Nox a távolléte alatt találkozott a gárdádban levő különc nyúllal.
– Clareen?! Na és? Sok újat nem hiszem, hogy eltudna tőle tanulni.
– Az a brownie azt mondta, megtalálja a módját arra, hogy visszafordítsa a bájitalod hatását. Nox most Nemesis segítségét kérte, természetesen ő habozott.
– Nagyon bátrak….. – fonta karba az Abszint gárda vezetője a karjait. Nem volt gondja a kutatásokkal, de nem szerette ha a háta mögött ténykedtek a gárdistái. – azt hittem jobban csíped a gárdistádat, minthogy beárulod nekem.
A türkiz szempár vádlóan időzött a lilás pillantáson. Nevra állta ezt. Nem volt miért elmenekülnie, nem mintha az alap természete hagyta volna.
– „Csípem” Noxot. Éppen ezért szólok neked. Ha valóban visszafordíthatatlan a főzet hatása, akkor Clareen álltatja Noxot és ez neki nagy arcon csapás lesz. Így az igazat erről más nem mondhatja meg, csak az aki a legjobban ért hozzá. – forgatta meg a szemeit – Ha viszont valóban működhet, biztos vagyok benne, hogy te megtudod csinálni. Elvégre már te is megbántad a dolgot, nem?
– Még mindig úgy gondolom, hogy helyesen cselekedtem.
– Shhh… komolyan Ez….
– Tartsd rajtuk a szemed. Nekem van egy kis dolgom.
– Holnap a gyűlést ne felejtsd el.
– Ezarel már nem válaszolt, de még intett barátjának. Nevra lassan tekintett át a csapatra. A húga pont ekkor állt fel. Kis mosollyal integetett felé, ő pedig viszonozta. Ennek ellenére elégé keserű szájíze lett a történtek után. 

Comments:

There are no comments yet, why not be the first?