bowl fire
Ver 180x255 kaome

Kamome, a végtelen erdő

by Ayumi's avatarAyumi

Vid és édesanyja új városba költöznek. Csakhogy a városban van egy furcsa erdõ, melyrõl azt beszélik, hogy démonok lakják, és aki egyszer belép oda, az nem tér vissza. Vid nem hisz ebben, és hogy igazát bizonyítsa, bemegy az erdõbe. De rá kell döbbennie: Új világba érkezett. Hogy haza juthasson, még...

786 786 views
0 0 comments

3. fejezet

Episode updated 6 months ago
106 106 views
0 0 comments

Vid majdnem feldöntötte a lányt, amikor a táblához rohant, hogy jobban megnézze. Csakugyan az volt, amit az erdőbe lépve látott, de mindennek, ami a rengetegen kívül volt, a hídnak és a rétnek híre-hamva sem volt.

- Ez lehetetlen - lépett hátra a fiú elképedve. - Én egészen biztosan, itt jöttem be - A feje szédítően fájt a benne cikázó nyugtalanító gondolatoktól. Ez nem történhet meg vele, ez az egész képtelenség! Amikor ma feldöntötték, biztos nagyon beverte a fejét. Igen, kétségtelenül ez lesz a magyarázat. Ez az egész csak egy álom, semmi több.

- Itt volt! Ez... ez biztos, különben, hogy kerültem volna ide? - fordult a lány felé. Az gyanúsan méregette őt, de nem szólt egy szót sem. A fiú tehetetlenül harapott a szájába. Ő volt az egyetlen, akire számíthatott.

- Ugye te hiszel nekem? Nincs okom, hogy hazudjak. Miért hazudnék?

- Miért is ne? - vonta föl a szemöldökét. Vid kiábrándultan nézett vissza rá. Ő sem hisz neki, senki sem hisz neki. És most talán ő is örökre itt fog maradni, mint azok a szerencsétlenek, akik azelőtt itt jártak.  Lassan leereszkedett a földre. A városiaknak igaza volt, ez az erdő valóban egy elátkozott hely. És ő még kételkedett ebben…

Megint csak a saját feje után ment, és most ez lett a vége. Micsoda idétlen helyzet! Hogy történhet ilyesmi pont vele? És most mihez kezdjen? Kétségbeesetten temette kezeibe az arcát. Most nem szabad, hogy a jövővel foglalkozzon. Jelenleg az egyetlen, amit tehet, hogy egy értelmes ötletet eszeljen ki, amivel kijuthat ebből a lehetetlen szituációból. Ezen gondolatai közé egy halk mondatfoszlány tolakodott be.

-  …hiszek neked. – Vid lassan magához tért, és fölemelte eddig lecsüggesztett fejét. A lány ott ült mellette, és várakozóan nézett rá.

- Tessék? – hunyorított értetlenül rá.

- Tegyük fel, hogy hiszek neked – ismételte meg újra a mondatot, kicsit vonakodva. Vid hálásan felsóhajtott. A lány talán nem is sejtette, mennyit jelentett neki ez a mondat. Ám az, mintha megérzett volna valamit, mentegetőzve emelte fel a kezét.

- Félre ne értsd! Ez nem jelenti azt, hogy meg is bízom benned. Szóval jobb, ha vigyázol, mit teszel, amíg ilyen megértő vagyok! – A fiú kicsit megsértődött ezen. Most akkor hisz neki, vagy sem? A megértést nem egészen így képzelte el. Ha ez jelentette nála a megértést, akkor nem egészen van tisztában vele mi is az. Csalódottan lesett rá a szeme sarkából. Rengeteg kérdése lett volna hozzá, de már félt feltenni azokat. Nem igazán tudta, mire számíthat tőle ezek után. Mint minden idegennel szemben szokás, ők is bizalmatlanul méricskélték egymást. Percekig csak ültek egymás mellett, nem tudván mihez is kezdhetnének ezek után. Egyiküknek meg kellett szakítania ezt a kínos pillanatot, és egy néma egyezkedés után - melyet csak ők értettek meg egymás tekintetéből, - a lány szólalt meg elsőnek.

- Én Kaolin vagyok. – Vid mintha hallotta volna már azelőtt is ezt a nevet, de végül elhessegette ezt a pillanatnyi benyomást.

- Én Vid. - A lány felé nyújtotta a jobbját, de az megint értetlenül nézett rá, így a fiú ismét kénytelen volt feladni. Legközelebb jobb lesz, ha még csak meg sem kísérli a kézfogást. Lassan kezdett megjönni a bátorsága. Így feltette a legelső kérdést, ami már egymásba botlásuk után is felmerült benne.

- Megkérdezhetem, hogy miért keresett téged az a fickó? Elég veszélyesnek tűnt.

- Ja, az? Hát először én sem akartam kikezdeni egy foliummal, de amikor megláttam nála ezt – hajtotta fel óvatosan a türkiz kendőt a derekán, – úgy éreztem nem hagyhatok ki egy ilyen vissza nem térő alkalmat. Vid értetlenül állt az iménti szó jelentése előtt, de inkább nem is foglalkozott a dolog mibenlétével. Helyette kíváncsian a lány ölébe nézett, amiben egy ezüstös anyag fénylett. Egy másik kendő. Ez volna az a kihagyhatatlan valami? Hiszen ilyen kendőt még az anyjától is könnyű szerrel tudna kölcsönözni a lány számára. Ráadásul egyáltalán nem gondolta volna, hogy egy ilyen mogorva lányt érdekelhetnek efféle női holmik

- Aha – bökte ki minden érdeklődés jele nélkül.

- Erre te csak egy „aha-t” tudsz kinyögni? – kérdezte Kaolin némi felháborodást mutatva.

- Aha – válaszolt a fiú bizonytalanul, de a lány szúrós tekintete láttán észbe kapott, és igyekezett kedvezőbben válaszolni – Úgy értem, szép meg minden, de… - Az meg sem várva Vid válaszát, suttogva vágott közbe.

- Ez egy Silvanus lepel! Hát nem érted?  - Vid számára természetesen megint valami újdonság volt ez a szó, így ötlete sem volt mi lehet olyan nagy szám ebben.

- Öö… és az mi? – Kaolin reménytelenül megrázta a fejét, majd körbe nézett, és ismét suttogva válaszolt.

- Te most tényleg nem tudod, vagy csak tetteted, hogy hülye vagy?

- Nem vagyok hülye én csak… - érvelt volna, de a lány ismét a szavába vágott.

- Kezdem valóban elhinni, hogy nem vagy közülünk való. – Vid erre nem igazán tudott mit felelni, örült, hogy a lány végre hisz neki, de úgy gondolta, akkor sem érdemelte ki, hogy emiatt butának nézzék.

- El sem hiszem, hogy nem tudod mi ez – rázta meg a fejét Kaolin. – Tudod ez egy hihetetlenül értékes dolog, és ez egyike a kilenc lepelnek. A különlegességük az, hogy viselőjüket nem mindennapi képességekkel ruházzák fel. Olyan ritka gyógynövényekből készültek, mint az Oenothera biennis, Borago officinalis, vagy Centella asiatica, de senki sem tudja a pontos összetevőiket. Ez, ami nálam van, olyan erős pajzs, hogy a viselője szinte sebezhetetlenné válik. – Vid kezdte úgy érezni, mintha egy mesébe csöppent volna. Mégis miféle köpeny képes ilyesmire? Az iménti lekicsinylő gondolatai után most már bámulattal tekintett az ezüst lepelre.

- És ez biztos? Úgy értem ez tényleg az a lepel?

- Mit gondolsz, miért suttogok? Ezekből nem terem minden fán, és ha valaki megtudja, hogy elemeltem, nagy bajban leszek. Talán már most is keresnek…

- Te ezt loptad!? – hőkölt hátra Vid felháborodva, de Kaolin látszólag cseppet sem zavartatta magát.

- Miért, mit gondoltál? Még szép, hogy loptam! Ezt semmiképp sem hagyhattam ki.

- Ez egyre jobb – tárta szét a kezeit Vid.  – Ez a sok fura dolog, kendők, meg tolvajok! Mégis hová a fenébe kerültem én? Egyáltalán, milyen évet írunk?

- Ha jól emlékszem a 86. tölgy évgyűrűben járunk. De ez nem biztos, mert már nem igazán számolom az éveket. – Vid arca megnyúlt ennek hallatán.

- Mondd még egyszer!

A lány kicsit megszeppenve ismételte meg előző mondatát.

- Miért, az baj? – kérdezte, de Vid már nem hallotta. Ha ez igaz, akkor ő most… akkor most hol lehet? Ez a lány olyan dolgot mondott, ami kizárt dolog. Lehetséges, hogy ugyanabban a korban élnek, két különböző világban? Ilyesmiről egy városi sem beszélt neki. Talán itt élnek egymás mellett, és még csak nem is tudnak róla. Ráadásul az évek folyamán elterjedt rémtörténetek és találgatások miatt, már senki sem jár az erdőbe.  De mi lehet azokkal a hasonlóan jártakkal, mint ő? Talán még vannak, akik élnek, és neki csak annyi lenne a dolga, hogy megkeresse őket és…

Ekkor egy mélyről jövő keserű hang borult rá sötét függönyként, mely ezt súgta neki: Nem tudod megkeresni őket, hiszen már mind meghaltak. Senki sem járt az erdőben évszázadok óta. Te vagy az egyetlen közülük, aki még él… Vid érezte, hogy gombóc nő a torkában, ami borzasztóan lassan csúszik le a gyomrába, maró ürességet hagyva maga után. Valaki erősen megrázta a vállánál fogva, ő pedig rémülten tért pillanatok alatt magához, mint álmodó a rémálomból ébredve. Keserű gondolatai homokszemekként csúsztak ki kezei közül, de az érzést, amit hoztak nem tudták magukkal vinni, az továbbra is ott maradt benne kitörölhetetlenül.

-  Minden rendben? Nem festesz valami jól. – Vid a lányra tekintett. Ő az, aki segíthet neki. Az egyetlen, akiben bízhat, akire számíthat. Izgatottan Kaolin keze után kapott.

- Van innen kiút? Van valaki, aki tudja, hogy juthatok ki az erdőből?

- Nem tudom – szabadította ki magát a fiú kezei közül.  – Senkit sem ismerek, aki járt volna ott, ahonnan jöttél.

- De biztos van rá mód! Segítened kell! – próbált újra utána nyúlni, de az kitért előle, és felpattant felrúgva maga körül az avart egy pillanatig porfelhővel takarva a környéket.

- Felejtsd el! – A lány szeme villámokat szórt.

- Én azt hittem…

- Egyedül kell boldogulnod. Ez nem az én dolgom.

- Kérlek! Miért nem akarsz segíteni? – kérlelte Vid, de Kaolin kemény arckifejezése nem sok jót ígért.

- Sajnálom, de tudsz a lepelről, ami nálam van. Innentől kezdve csak veszélyt jelentesz számomra. Nem szoktam minden jött-mentben elsőre megbízni. – Vid tehetetlenül szorította ökölbe a kezét. Fogalma sem volt miféle hely ez, és az egyetlen, akire rábízhatta magát, cseppnyi együttérzést sem mutatott vele szemben.

- Ezt nem teheted! Nem hagyhatsz csak így itt! – állt fel, a lány karja után kapva, ám abban a pillanatban vissza is húzta a kezét. Rájött, hogy nem szerencsés mozdulat, és a lánynál még mindig ott volt a tőr. Nem tudhatta hogyan reagál ilyen helyzetben. Most le kellett higgadnia. Nyugodtan is megbeszélhetik ezt a dolgot. És már tudta is, mit hozzon fel mentségéül.

- Csak annyit akartam mondani, hogy tartozol nekem – Kaolin meglepetten nézett rá.

- Én?

- Én feltétel nélkül megbíztam benned, amikor segítséget kértél, és nem köptelek be annak a lovas fickónak. Vagy már el is felejtetted? – Egyenesen a lány szemébe nézett, aki állta a pillantását. – De ha gondolod, még mindig szólhatok neki, azt hiszem tárt karokkal várna.

- Semmi szükség rá – sóhajtott fel Kaolin. – Ha akarnám, nem jutnál messzire, de igazad van. Kvittek vagyunk, oké? – Vid örömében elmosolyodott. Mégis csak van lelkiismerete a lánynak.

- Jól van, győztél, csak hagyd már abba ezt az idétlen vigyorgást! – Morgott rá Kaolin, majd határozott hangon folytatta:

- De volna néhány feltételem. Mivel nem szokásom az idegenek pátyolgatása, ha velem tartasz, kénytelen leszel betartani pár szabályt. – Vid komolyan bólintott. Ez a legkevesebb, amit tehet, ha már segítséget kap tőle.

- Út közben ne nyavalyogj, mert ebben az esetben nem látjuk másnap viszont egymást.  Nincs semmi tapizás, mert búcsút mondhatsz a kezednek. Azt teszed, amit mondok, különösen vészhelyzetekben. És ha csak egyszer, ha egyetlen egyszer is átversz, akkor nem viccelek, tényleg elvágom a torkod! – fejezte be a lány, majd lendületesen sarkon fordult, és elviharzott a sűrű cserjésen keresztül vágva. Amikor Kaolin már nem hallhatta, Vid nyelt egy nagyot. Nem semmi ez a lány! Valami azt súgta neki, hogy nem ez lesz álmai kalandja. A hideg futkosott a hátán attól a gondolattól, hogy Kaolin esetleg már levágta másnak a kezét, vagy esetleg embert is ölt. Pontosan ettől tartott, mielőtt elkezdődött ez a borzalmas rémálom. Mélázásából a lány hangja riasztotta fel.

- Meddig várjak még? Mozogj már!

Comments:

There are no comments yet, why not be the first?