bowl fire
Ver 180x255 rev

Reverie [HU]

Szerző: Serahime's avatarSerahime

“Nem az számít, hogy honnan jössz. Sokkal inkább az, hogy hova tartasz.” REVERIE Eldarya témájú fanfiction, amit itt lehet elolvasni. A történet követi a játék alapjait a 13. részig, ezért spoilert tartalmazhat. Fanfiction with a custom gardienne from the web visual novel game, Eldarya. The fanfiction is follow the first...

5093 5093 megtekintés
0 0 hozzászólás

Ünnepség 2.

A fejezet több, mint 1 éve lett frissítve
554 554 megtekintés
0 0 hozzászólás

„ A sötétséget már megszoktam. Születésem óta társam a mindennapokban. Megtanultam vele együtt élni, hagyni, hogy a maga módján olyan életet mutasson nekem amit csak kevesen érthetnek meg. A mai sötétség azonban más volt. Élt és kegyetlenül vágyott a bosszúra. Körbe ölelte Eldarya napról napra gyengülő mágiáját, magát az életet. Remegek, mert a sötétségemben még mindig érzem ennek a résznek a fagyos karjait. Mintha le akarnának fogni, megbénítani. Mintha potenciális ellenfelet látnának bennem, holott kevés vagyok ellene. Hátrálok a szokványos világomban, a fagyos karok azonban utánam nyúlnak. Bőrömet több rideg, sikamlós ujj érinti. Az undor és az ijedtség keveréke éled fel bennem. Nem bírom! Nem akarom, hogy leláncoljon! Valaki…. Valkyon!!” 

Nemesis riadtan ült fel az ágyában. A haja kócosan omlott el a puha párnán és a lepedőn, szemeit pedig még mindig elfedte a fásli. Elfelejtette levenni még az elalvás előtt. Bőrén sós izzadság cseppek gurultak lefelé. Már sok-sok óra eltelt az ünnepségen történt incidens óta, de nem tudott túljutni rajta. Az álmok, a fagyos érzet, a félelem folyton visszatért. Arcát a kezeibe temetve próbált pár mély levegőt venni. Lenyugodni. Még sok volt hátra az éjszakából, holnap pedig szükség volt rá, nem maradhatott volna fent. Ezeket ő is pontosan tudta, de nem maradt meg a biztonság érzetéből semmi. Félt lehunyni a szemeit. Rettegett attól, hogy egyedül nézzen szembe azzal, amiben alapjáraton a napjait töltötte. Félre vonta a takaróját s óvatosan kikászálódott az ágyából. Az ajtó felé indult tapogatódzva, mit sem törődve a józan eszével, ami általában eligazgatta a mindennapokban. Lassan, centiről-centire haladt madárlépésekben. Hangtalanul,  falban kapaszkodva követte az emlékezetében oly élesen megmaradt célállomást. Eltöprengett azon mikor is volt abban a szobában utoljára… évek teltek már el azóta…. valószínűleg, mert mindkettőjüknek nagyon zavarba ejtő lett volna. Nemesis pedig emiatt nagyon is kerülte a hasonló helyzeteket. Eddig. Most túlságosan félt, hogy be lássa. A folyosó sarkán túl volt az ajtó amelyet annyira keresett, ám hirtelen rezzenve torpant meg amikor lépéseket hallott meg. Erőteljes mozdulatokat sugárzott, hamar felismerte, hogy kihez is tartozott. Hirtelen siettette meg a lépteit s ellökte magát finoman a faltól is. Jelenleg csak ő jelentette neki igazán a biztonságot. Vakon kapott utána holott még nem tudta a férfi milyen távolságban is van tőle. Kapkodott, kétségbeesetten elakarta érni. 
– Nemesis?! Mit keresel itt? Azt hittem betolakodó az…. 
A nő hallotta ahogyan a hideg penge súrlódik annak hüvelyében. A félvér eltette a fegyverét, a nő pedig abban a pillanatban bújt hozzá. Fejét a mellkasához döntötte. A férfi szívverése segített abban, hogy a sajátját lecsitíttassa. Valkyon nem értette teljesen a nő megnyilvánulását, de emlékezett arra, hogy gyermekként is így bújt hozzá, mikor valami problémája adódott. Nagy, erős kezeivel finoman ölelte át s simított végig a hátát végig takaró hajzuhatagon.
– Nemesis….
– Félek. Nem bírok elaludni…. nagyon félek….
Suttogta a félmeztelen férfi bőrére. Valkyon elkomorodott mialatt hallgatta a faelint. Már akkor tudta, hogy valami nincs rendben, mikor Nemesis felsíkoltott az ünnepség kellős közepén. A vak nő habár el volt zárva a külvilágtól, de az érzékei ennek köszönhetően sokkal erősebbek lettek. Mióta figyelnie kellett rá, egyre inkább észrevette ezt. Pedig az első napjuk, mikor a még gárda tag Nyx őt bízta meg a felügyelettel, nem most volt. Akkor még Valkyon bátyja is élt….. Borostyán szemeit a nőre emelte. Az remegett a karjai között. Világos lila egybe részes fehérneműt viselt ami eleget takart, ám mégis láttatni hagyta a lábait és a vállait. Lilás haján az éji fény ezüstösen csillant meg, pár rakoncátlan szál pedig önálló életet élve csillant meg a sötétben. Valkyon nem tudta azt mondani, hogy ez a nő, nem gyönyörű. A karjaiba kapta a finom testet, Nemesis pedig kivételesen hagyta, hogy vigyázzon rá. Ahogyan a nő felé fordította a fejét, különös érzés lett úrrá rajta. Egy ideig megszállottan az aranyozott ajkakat figyelte…..
– Sajnálom, hogy gondot okozok neked megint.
A nő halk szavai józanítóan hatottak a félvér fejének. Megrázta a fejét s mély lélegzet vétel után indult vissza a nő szobája felé.
– Sosem okoztál nekem gondot. Megígértem, hogy vigyázok rád. Az ígéretek pedig az évek múlásával sem válnak semmissé.
– Az apám kért meg rá…. de már Gárdavezető vagy. Elég fontos személy, hogy….
– Sssssh. – szakította félbe a férfi. – Nem változott semmi Nemesis. Inkább mond el mitől félsz.
– A sötétségtől….
Valkyon összevonta értetlenül a szemöldökét, a nő pedig folytatta.
– Az a férfi…. a belőle áradó sötétség mérgezi Eldaryat. A kristály is biztosan azért olyan amilyen.
– Az a férfi nem bánthat téged. Ne félj. Nem hagyo… hagyjuk.
Visszaértek a nő szobájába. Valkyon berúgta finoman maga után az ajtót azzal lefektette a nőt a karjaiból az ágyba. Egy széket húzott mellé, arra telepedett le türelmesen.
– Aludj nyugodtan. Nem fogok elmenni, így nincs mitől félned.
Nemesis megilletődött egy pillanatra. Ujjai belemartak a lepedőbe, mialatt a könnyeit tartotta vissza. Hálás volt a férfinak, annak figyelmességének. Ha minden így maradhatna….
– Köszönöm Valkyon.

 

– Nem…neeeeem…. – mormolta lustán a nő mialatt többször fordult egyik oldaláról a másikra. A fölötte levő kis macskaméretű, két fejű familiáris azonban nem adta fel. Cleo és Patrah ismételten megpróbálkozott gazdájuk felkeltésévél. Míg előbbi rányalt érdes, kékes-zöld nyelvével a nő orrára, addig az utóbbi dagasztani kezdte karmait a paplan egyik dudorán. Nox szemei kipattantak szinte azonmód, keze reflexszerűen hessegette el a melléről a Ciralakot. Az sietve ugrott el a felé nyúló kezek elől, ám nem volt szerencséje. A nő mosollyal vonta ölelésébe a kis állatott, majd egyenként húzta meg gyengéden a fülüket, mint egy bosszú folytán. A kánon nyávogás elégedetlenül töltötte be a szobát, Nox azonban nem engedett a kérlelésnek. Egy tízperces játék után engedte csak el őket, s kelt ki, immáron teljes józansággal a puha ágyból. A csapnál megmosta az arcát, a fogát, csak ezután pillantott bele a tükörbe. A törülközőnek avanzsált rongy miatt kissé pirosas orcáját figyelte. Felfújta előre lógó kócos tincsét. Az makacsul omlott vissza, így csak egy ismételt teljes hátra simítás után maradt ott ahová szánták. Nox halkan sóhajtott fel. Mialatt az arcát, a saját szürkés szemeit figyelte a tükörben, eszébe jutott a tegnap nap. A tánc, az a különös érzés, Ashkore szavai. Elkomorodott egy pillanatra. Nemesis megijedt. Mintha ugyan azt érezte volna, amit ő csak sejtett. Beszélnie kellene vele megint, habár ennek kevés esélyét látta, tudván a tegnapi incidens miatt valószínűleg el lesznek foglalva a vendégekkel. Megfésülködött, felöltözött, haját kontyba fogta, egy fonattal díszítette. Cleo ekkor felnyivákolt mire Nox odakapta a pillantását. Patrah fogai között egy pergamen hesszelt, amit a félvér érdeklődve vett el tőle.
– Csak nem megint kint kószáltatok az este? Nem szeretem ha kint maradtok….
Jegyezte meg azzal a szépen feltekert, de már mindent megjárt pergamenre pillantott. Már azon volt, hogy kinyissa s elolvassa amikor kopogtak az ajtaján. Hirtelen pattant fel, mintha csak rajta kapták volna valamin, holott a saját szobájában biztonságban volt. A levelét a derekára kötött kis-táskába mélyesztette, azzal az ajtóhoz lépett s kinyitotta azt. A félvér nagy meglepetésére a Mátriárka állt vele szemben. Zavart mosolyt engedett meg felé, mire a nő azt egy bölcs fajtájával viszonozta.
– Miben segíthetek önnek?
– Minerva, nyugodtan hívj így. Nox, igaz?
– Igen, Nox Weiss. Tiszteletem… Minerva.
A nő kedvesen bólintott a bemutatkozásra. Hátrébb lépett, hogy a félvér kitudjon jönni a szobából. Nox bezárta maga mögött az ajtót, csak ezután emelte vissza szürkés szemeit a nőre. Jobban megtudta figyelni. Hosszú barna haja egy nagy kontyban pihent a feje tetején. Mogyoró színű szemeivel türelmesen figyelte a fiatalt. A ruhája egyfajta különleges keveréke volt az ókori görögök, az angyalok és a fantázia filmek elfeinek stílusainak. Legalábbis Nox a földi ismereteivel így tudta volna jellemezni. Ha itt megkérdezett volna bárkit, csak váll vonva annyit mondott volna, hogy ilyen egy Seeraphyn. Nox kissé összevonta a szemöldökét. Sejtelme sem volt arról, hogy vajon miért látogatta meg őt a Seeraphynok egy nagy mátriárkája. Úgy tűnt Minerva ezt hamar felfogta, így jelezte, hogy a földi karoljon bele, egy rövid séta fog következni. Nox eleget tett a szavak nélküli kérésnek. Lassan indultak el a folyosón. Míg ki nem értek a csarnokig, csendben maradtak. Nox zavartan pillantott szét. Az agya ösztönösen arra koncentrált, hogy lehet az Ashkoreval való tánca miatt került ismételten bajba. A nő nem nézett rá, de a mosolya nem tűnt el az arcáról.
– Tegnap szemtanúja lettem annak, hogy egy érdekes képességgel értetek földet azzal a feng huanggal.
Nox megrezzent. Egyrészt legszívesebben elfelejtette volna azt az ominózus esetet… belegondolva azonban az sem volt jobb, hogy látták őket. Még a „büntetését” töltötte amikor megmutatkozott, hogy valami nincs rendjén. Néha a hirtelen indulatai miatt messzire lökött tárgyakat, más esetben pedig kis védő mezővel óvta meg a környezetét. Nem árulta el senkinek, mert nem tudta milyen következményekkel járna, arról nem is beszélve, hogy nem is tudta igazán irányítani. Azt már letisztázta magában, hogy telekinézéshez hasonlatos lehet a faelin vérrel járó mágia. De, hogy Nathreen honnan tudhatta…..
– Fogalmam sincs mi volt az….
Fordította el a fejét, tekintetét a föld felé erőltetve. Minerva finoman, anyáskodva csapkodta meg a fiatal kezét, amivel belekarolt.
– Ha jól tudom, akkor még nem tudják melyik faelin fajból származol.
– Még nem. A sellőket és a sziréneket kihúztuk a listáról…de néha nem vagyok biztos benne, hogy szeretném e tudni.
Minerva csendesen hümmögött válaszként. Már a piacnál jártak. A tegnapi esetnek köszönhetően talán, de a kofások hiába próbálták áruikat eladni. Nagyon kevés vevő tért ma hozzájuk. Tovább mentek a kioszk felé.
– Mindig jó tudni, hogy hova tartozol. Nem beszélve arról, hogy akkor a mágiádat is könnyebben lehetne besorolni, és megtanítani neked.
– A mágiámat?
– Amit tegnap ijedtedben alkalmaztál. Az eldaryaban mágiaként él. Úgy tűnik még csak ösztönösen használod.
– Ugye nem mondja el a többieknek? Nem szeretném ha tudnák….
– Miért félsz Eel gárdájától?
– Nem félek, de sok mindenben nem értünk egyet.
A nő bólintott.
– Szeretném ha ma részt vennél a gyűlésen. Tudom, hogy mindegyik fél számára hasznos lehetne.
– Miiko nem engedné…. – vonta össze a szemöldökét a fiatal nő. Valójában ő maga is inkább figyelte volna a háttérben meg a beszélgetést, mint sem részt vegyen rajta.
– Azt bízd majd rám.
Minerva lehunyta a szemeit és elmosolyodott, ugyanakkor Nox nem tudta megmondani, hogy ez a mosoly inkább ijesztő, vagy kedves  e.  Olyan ami miatt a másik fél kétszer meggondolta, hogy a nő számára kedvezőtlen választ adjon e. Nox is így tett. Aprót bólintott beleegyezően.
– Akkor megbeszéltük gyermekem. – csapkodta meg ismételten a félvér kezét. Már kint voltak az ezeréves cseresznyefánál. Leültek a fa melletti kő padra. A nő csupán ekkor engedte el a fiatal karját. Nox kissé elgondolkodva vonta össze ismételten a szemöldökét.
– A tegnapi incidens miatt…. változott valami?
– Úgy érted a gyűlés témájában? Természetesen emiatt nehezebb helyzetbe került Eel gárdája.
– A gyűlés…. valójában nem csak az ünnepség miatt lett megszervezve, igaz?
Minerva nem válaszolt, de bólintott rá. Ez elég volt ahhoz, hogy a gyanúja beigazolódjon. Egy ideig beszélgettek. A mátriárka érdeklődött az emberek jelenlegi fejlődéséről, a helyről amit Nox otthonának tart. Míg az előbbi kérdésekre csípőből tudott válaszolni, az otthonára vagy éppen családjára tett érdeklődésnél már gondolkodnia kellett, s még akkor sem volt biztos, hogy tudott mit mondani. Ez úgy tűnt a kékvérű faelint is elgondolkodtatta. Míg Nox nem figyelt, ő annál inkább. A félvér rezdüléseit, a pillantását, a vonásait. A szürke szemek végül érdeklődve meredtek rá, mintha választ várt volna. Minerva szerencsére nem csak elmerült a gondolataiban, de hallgatott is.
– Igen. Rólunk mintázták az angyalokat. Habár sok mindent tévesen. Ezt, majd egyszer elmesélem.
– Miért menekültetek el?
– Ez is a mese része. – türelemre intette a pillantásával. Minerva most szembesült azzal ami valóban foglalkoztatta őt a félvérrel kapcsolatban. Abban a pillanatban amint felfogta, mennyire is hasonlít „ő rá”. Lassan kelt fel, pont akkor, mikor a fiatal nő gyomra fel nem kordult. Vissza indultak, kései reggelire invitálva társalkodónőjét. Az idő nagy részét együtt töltötték a délelőtt folyamán. Minerva tüzetesebben megfigyelte a félvért, amaz meg nem bánta a kisé anyáskodó személyiségű társaságot. Sok mindenről beszélgettek, s habár a „mese” nem került szóba, sok más témát veséztek ki helyette. Nox így tudta meg, hogy már az ő érkezése előtt is voltak problémák, de egy fél éve lettek ezek erőteljesebbek. A kristály már azelőtt elvesztette több részét, ám a támadások nem voltak ennyire gyakoriak. S habár annak ellenére, hogy a székhelyek ellen intézet támadásokban sosem esett súlyosabban baja senkinek, Eel gárdája több halottat is betudhatott már magáénak. Ez ijesztő statisztika volt….
– Lejárató kampány!
– Nekem is ez a gondolatom.
Beléptek a kristály terembe. Minerva hosszan nézett szét, s csak mikor elfoglalta helyét intett az ajtóban toporgó félvérnek.
– Gyere beljebb gyermekem. 
– Kedves Mátriárka, Nox nincs olyan hatáskörben, hogy részt vegyen itt.
Szólalt fel Ezarel. A ritka alkalmak egyike, mikor hang hordozásában valódi úriemberként jelent meg mások előtt. A meghívott vezetők, vagy azok követei most egymásra pillantottak. Még maga Nyx is értetlenül pillantott a Seeraphyn nőre. Miiko halk sóhaj kíséretében hagyott helyt a bölcs nő kérésének. Nox beljebb lépett, becsukva maga mögött az ajtót, ám még így is megtartotta a kellő távolságot. A gyűlés ezek után kezdetét vette. A fajok képviselői egymást meghallgatva közölték a náluk jelenlévő helyzetet, vagy éppen az új információkat amiket sikerült kideríteniük a támadásokról. Mindegyikük ugyan arról számolt be, amit Minerva is megosztott vele előzőleg. Sosem volt senkinél súlyosabb sérült. A támadások inkább jelzés értékűek voltak. Kivétel a Seeraphynokat, ahol egyáltalán nem voltak támadások, és Eel gárdáját ahol viszont sokkal drasztikusabban léptek fel.
– Várható volt, hogy az ünnepséget kihasználják. – szólalt fel Ezarel ismételten.
– Fel is készültünk rá teljesen. – válaszolta Valkyon komoran, Miiko mögül.
– De nem volt elég. – jegyezte meg a Harmadrüaszok követe. – A fáinkat időnként mérgezik. Nem elég, hogy a kristály csökkenése miatt egyre gyengébbek vagyunk.
– A probléma az, hogy egy teljes lejárató hadműveletet kezdeményeztek Eel gárdája ellen.
Miiko elkomorodott a megállapításra. Mintha az egész az ő vállát nyomná….
– Nem pontosan értem ezt miért lenne nekik szükséges.
– Nem támadásból mondtam Miiko. – Minerva kedvesen pillantott rá. – Csak a tényeket közlöm. Számomra nagyon úgy tűnik, hogy jelenleg ellenetek megy minden akciójuk.
– Van benne valami… – dőlt előre Nathreen komolyabban pillantva a Kitsunera. – A tegnapi „támadás” után több menekült azon gondolkodik, hogy a családjával arrébb vándoroljon. Félnek és úgy gondolják, nem tudjátok őket megvédeni. 
– Ez ostobaság. – morrant fel Nevra. Miiko azonban csak csendben gondolkodott el a halottakon.
– Viszont van benne ráció is. – Ezarel átpillantott Nevrára. – Mi vagyunk a központi részen. Mi vigyázunk a kristályra. Tőlünk többet várnak, mint bármelyik más faj kis falujától vagy központjaitól. „Vágd le a fejet és figyeld meg mi történik.”
– Azt még hozzá vehetjük, hogy szerintem a csapat a mítoszainkat veszik alapúl.
A kis társaság érdeklődve pillantott Minerva felé, aki ezek után folytatta.
– Egyrészt mindannyian ismerjük, mi történt az utolsó sárkánnyal.
– Elárulta Eel gárdáját egy mennybélivel, emiatt pedig bűnhődniük kellett. Szeretnek belőlük romantikus hősöket kreálni, de csak veszélyeztették a faelineket. – Ezarel karba fonta a kezeit kissé unottan.
– Pontosan. A támadók ruhái az elbeszéléseitek alapján… mind sárkány jegyeket képviselnek, nem beszélve arról, hogy ellenünk még egy támadás sem lett indítva.
– Minerva mátriárka. Ezek fényében is túlzás ezt mondani. Hiszen a sárkányok faja több emberöltővel ezelőtt kihalt. – Nyx, Nemesis apja most szólalt fel először a nő mögül. Homlokát ráncolta a teória hallatán.
– Nem kell, hogy azok legyenek. Elég ha fanatikusak. – Miiko csatlakozott bosszúsan. Lassan tekintett át Noxra, aki értetlen pillantással válaszolt. – Egy olyan ideát követnek, ami hazugságokon alapszik!
– Miiko, pontosan tudod, hogy mindennek van igazság alapja. 
Nathreen összekulcsolta a kezeit. A bent lévők végig néztek egymáson. Túl kevés információ párosult túl sok kérdéshez. A gyűlés eltartott vagy még három órát. Mindenki leginkább a saját fajára volt tekintettel, de a végére több kompromisszum is született. Ezek között volt az is, hogy mind Nathreen, mind Nemesis maradhatott Eel gárdájában a veszély ellenére. Közös megegyezés alapján tovább kutakodtak, szorosabb támogatásban részesítve egymást. A mátriárka felajánlotta, hogy egy keveset átadnak a saját étel készleteikből, segítségül az itteni menekülteknek, míg Miiko megígérte, hogy az Obszidián gárda egy kis része többször elnéz a Harmadrüaszok erdejébe járőrözni. Nox a vége előtt fél órával szökött meg a gyűlésről. Habár tanulságosnak vélte a diplomáciai „órát”, unalmas volt lévén nem igazán vehetett részt benne. 
– Wani Sõryū…. – suttogta Nox maga elé, mialatt nekidőlt a folyosó falának. Várta, hogy befejezzék a megbeszélést. Ha mindennek van alapja, akkor a sárkányok faja, vagyis a Wani Sõryūk után nevezték el magukat a vallási buzgóságukban milíciává alakult vegyes faelin társaság. Akkor… ide tartozott Ashkore is. Halk sóhaj hagyta el az ajkát. Egy olyan konfliktusba csöppent, amiről semmit nem tudott. Eldarya lakói pedig nagyon nehezen támaszkodtak egymásra. Hirtelen eszébe jutott a reggel elcsomagolt pergamen. Elővette, hogy elolvashassa, azonban már az első sor után kikerekedtek a szemei. Mire a végére ért, már a sírás kerülgette. Felhúzta az orrát, ökölbe szorította a kezeit. Tarkóját ismételten a hideg falnak támasztotta, hogy legalább egy kicsit lenyugodhasson….. nem sok sikerrel. Hamarosan kinyílt az ajtó, a részt vevők pedig lassan masíroztak ki onnan. Leiftan nem vett részt a Szikrázó gárda tagjaként. Helyette Kero volt bent, pedig jelenleg Nox minden apró rezdülésével a hold gyermekének nyugtatására vágyott. Mégis, már csak nem róla volt szó, nem hátrálhatott ki ismételten a konfliktusból.
Az utolsók között lépett ki az elf, a másik két gárdavezető társaságában. Nem úgy tűnt, mintha ugyan úgy vélekedtek volna a gyűlés végkimeneteléről.
– Ezarel! Hogy tehetted!?
Nox hirtelen lökte el magát a faltól. Szürke szemeivel konokul méregette a kék hajú férfit. 
– Nocsak…csak nem a szél fújdogálta a nevemet? Ti hallottatok valamit?
– Azt hiszem most ennyivel nem rázod le. – csapta vállon Nevra az Abszint  vezetőjét, azzal Valkyon kíséretében hagyták magukra a másik kettőt. Ezarel halk, fájdalmas sóhajjal adta a nő tudtára, hogy bármi is fog következni, nem igazán vevő a dologra.
– Hogy függeszthetted fel  Claarent? Semmi rosszat nem tett!
– Ohh… úgy látom valaki megint beleütötte az orrát a dolgaimba.
Vonta fel a szemöldökét egy kis vigyor kíséretében, mire a félvér a férfi mellkasának hajította a levelét. Az nyugodtan vette fel s olvasott bele.
– Nem is tudtam, hogy ilyen szépen válogatja meg a szavait…hm.. 
– Clareen semmiről nem tehetett, én kértem a segítségét. Nem ő a hibás! Ez lenne a kicsinyes bosszúd?
– Bosszúm? Neeem. – vigyorgott továbbra is. – A bosszú messze áll tőlem, de balesetek. Azok akaratlanul is elfordulnak.
Az elf rádöbbent, hogy bármennyire is próbálja a komoly témát enyhíteni a szarkasztikus humorával, most nem fog tudni kitérni a beszéd elől. Nincsen meg egyikük menekülési útvonala sem. Halk sóhaj kíséretében emelte türkizes szempárját a nőére. A szürkés pillantás árulkodó volt. A brownie levele és az elf szavai megtörtek valamit benne. Ezarel szinte kivette a pókháló szerűen végig futott repedéseket a szemeire képzelt üvegen. Összevonta saját szemöldökét, azzal a nő szobája felé mutatott. Elvégre az volt a legközelebb hozzájuk. Nox maga elé nézett,  kezeit tördelte azon a pár méteren. Mikor a szobájához értek, s becsukták maguk mögött az ajtót, az elf intett a nőnek, hogy kezdheti a további nyűglődését.
– Azt szeretném, hogy Clareent helyeztesd vissza a gárdádba!
– Komolyan nagyképű vagy, ha azt képzeled, hogy csettintesz a ugrom.
– Komolyan nem érted igaz? Nem vagy képes felfogni, hogy mit tettél?
– Mit tettem? Csupán helyesen cselekedtem. Amit Clareent tett azonban nem csak tiltott de nagy butaság is, főleg a hátam mögött.
– Ő megpróbált reményt adni csupán nekem. Kijavítani a TE hibádat!!
– Ohh hát megint itt tartunk….. – forgatta meg a szemeit az elf. – Fogd fel, hogy csak parancsot teljesítettem mellesleg nagyon is egészséges vagy ha jól látom.
– Egészséges? Hát ennyit látsz csak ? – tárta ki kezeit a fiatal-felnőtt. – Sosem vettél ember számba, még ha néha úgy is tűnt, talán ezért nem látod azt sem, hogy mióta megcsókoltál a bájitallal, az egyik felem meghalt.
Nox hangja egy pillanatra megcsuklott. Az alkimista nem értette a hirtelen változást, viszont nem is tudta elvonni a pillantását a félvérről. Mialatt hallgatta a férfi lelkiismerete többször is megszólalt, mint „Én többet hittem rólad, mint véled” vagy „ El sem tudod képzelni, mennyire szégyenlem magam miatta…de mi az eszemben van, nem mindig jut el az ajkamra”. Nox nem hagyta esetlegesen szóhoz jutni, folytatta folyamatosan meg- megcsukló hanggal.
– Fel sem fogtad Ezarel, hogy elpusztítottad az életem! – rivallt rá kitörve- Megpróbáltam bízni benned! Mikor kisegítettél a  partnál a tengeri incidenst követően…bíztam benned! Hálás voltam neked és te mégis elárultál! Megitattad velem azt a bájitalt és ezáltal kitöröltél engem! Nem vagyok semmi…. azóta semmi sem vagyok! Nincs múltam, sem jövőm! Nincs családom, vagy otthonom! Nem mehetek haza, hiszen senki nem emlékszik rám, ugyanakkor itt sem fogadtok el igazán.
A férfi megrökönyödve hallgatta és figyelte a sírás szélén álló nőt. Nem tudta, hogy Nox valóban így érez a dolog iránt. Hiszen honnan tudhatta volna?!
– Nox….
– Eltudod képzelni milyen, mikor az édesanyámra gondolok, vagy meglátom a közös fényképünket?? – kérdezte vegyes indulattal – a nagy SEMMIT! Tisztában vagyok vele, hogy ő az édesanyám, de nem emlékszem semmire! És tudom, hogy jelenleg a számára nem is jelentek semmit!! Clareen talán hibázott, de reményt adott nekem! Reményt amit te elvettél! Nem tudom miért gyűlölsz ennyire, de én még a legnagyobb ellenségemnek sem kívánnám ezt.
– Nem gyűlöllek….
Suttogta a férfi,  nő azonban csak keserves sírásba kezdett. Nem tudta tovább vissza tartani a már hónapok óta magába zárt keserűséget és fájdalmat.
– Sajnálom…ezt és a csókot is….
Nox nem válaszolt. Hátat fordított az elfnek aki lehajtotta a fejét. Nem tudott a hirtelen jött igazság miatt a nőre tekinteni. Képtelen volt tenni bármit is a sírásával. Nem gyakran került hasonló helyzetbe. A félvér remegve guggolt le. Könny áztatta arcát a kezeibe temette, hogy az elf ne láthassa. Most, hogy minden kitudódott, nem akarta a közelében tudni.
– Mindent helyre fogok hozni. Még nem tudom hogy, de rendbe hozok mindent, ezt megígérhetem.
Nem szerette ha bárki is hozzáért igazán, most mégis ő nyúlt a nő karja felé. Nox elhúzódott, remegve sírt tovább. Ezarel leguggolt a közelébe, nagyon rég érzett hasonlót. A hónapok alatt elnyomott szégyenérzete most lelkét mardosva tört a felszínre. Hangja bánatosan, mégis gyengéden csengett, ahogyan megpróbálta megvigasztalni a fiatalt.
– Nem akarom, hogy gyűlölj… nem akarom, hogy miattam szenvedj.
– Nem tudok bízni benned.
– Mindent megfogok tenni, hogy megtudj nekem bocsátani.
A szürke szemek fájdalmasan vizslatták a kék hajú pasast, aki mutatóujjával a nő arca felé nyúlt, hogy a piros szemeit megszabadítsa a sós könnyektől. Ismételten elhúzódás volt a válasz. Nox minél inkább távol akarta tartani, ő benne egyre erősebb lett az érzés, hogy mindent rendbe tegyen. A félvér nem beszélt vele, de már egy kis figyelemben részesítette, ami miatt ő elnézést kérhetett még párszor csendesen. Leült a földre, kényelembe helyezte magát, míg a nő magára húzta a paplanját s elbújt előle. Nem küldte el, de nem őrült a jelenlétének, ezt megértette.
– Nox…. – kezdte végül hosszú percnyi csendesség után. Válasz nem érkezett. – Nox….
Halk szuszogásra lett figyelmes. Apró mosollyal állt fel a karjaiba véve a pokrócba csomagolt nőt, azzal az ágyába tette fel. Bár magában megjegyezte, hogy elég nehezen. Pár lila tincs lógott ki a paplanból. Megérintette. Valóban ő rontotta el. Most… valóban elrontotta. Ezt be kellett ismernie. Megtörte, holott akármennyire is fejezte ki magát másképp,  ez sosem volt célja. Egy ideig várt, hallgatta míg a szuszogás egyenletessé  nem válik. Nem sokkal később jóval zavartabban hagyta el a félvér szobáját. Immáron eszével s szívével is betudta ismerni…. valóban szégyellte magát. 


– A csillagos égbolt éppolyan gyönyörű Eel gárdájában, mint máshol.
– Az egyetlen megnyugtató dolog ami nem változik.
Miiko halk sóhaj s egy mosoly kíséretében sétált az erkélyre ki. Az ilyen napok végén élvezte igazán  az élet apró örömeit. Nagyon fáradt volt, ezt jelezte a szemei alatt éktelenkedő hatalmas táskák is. Mégsem tudott pihenni. Ha lehunyta a szemeit is érezte a vállán lévő felelősséget. Mit nem adott volna, ha Huang Hua eltudott volna jönni…. Minerva lassan pillantott át a nála jóval fiatalabb kitsunera. Kezét megértően tette a vállára.
– Minden rendbe fog jönni.
– Hálás vagyok a Seeraphynek segítségének és annak is, hogy megengedtétek, hogy Nemesis maradjon.
– Szükség van itt rá, mellesleg, nem hiszem, hogy hazajönne ha kérnénk.
– Nagyon nagy segítség Ewelein mellett.
Minerva bólintott a megállapításra. Vissza emelte mogyoró barna szemeit az égen lévő fényforrásokra.
– Eel gárdája jelenleg nem biztonságos.
– Tudom…..
– Azt is, hogy AZ a férfi, figyeli a földi lányt.
– Igen. Valószínűleg.
– Akkor szeretném Miiko, ha egy kis időre megengednéd, hogy mi vigyázzunk a félvérre. Az ünnepség után hazatérne velünk egy kis időre.
Miiko összevonva a szemöldökét nézett a Mátriárkára. Most az először nem tudott neki nemet mondani. Egyrészt mert megértette a logikus kérést… másrészt pedig, túl sok segítséget kaptak, hogy diplomáciailag ezt elutasítsa. Fáradtan bólintott beleegyezőn.

Hozzászólások:

Még nem szólt hozzá senki, légy te az első!