bowl fire
Ver 180x255 rev

Reverie [HU]

Szerző: Serahime's avatarSerahime

“Nem az számít, hogy honnan jössz. Sokkal inkább az, hogy hova tartasz.” REVERIE Eldarya témájú fanfiction, amit itt lehet elolvasni. A történet követi a játék alapjait a 13. részig, ezért spoilert tartalmazhat. Fanfiction with a custom gardienne from the web visual novel game, Eldarya. The fanfiction is follow the first...

6133 6133 megtekintés
0 0 hozzászólás

Ünnepség 3.

A fejezet majdnem 2 éve lett frissítve
893 893 megtekintés
0 0 hozzászólás

 Sajnálom. Még nem tudom, hogy, de mindent rendbe fogok hozni. – A szavai visszhangzottak a fejemben folyamatosan, mint egy mantra aminek kántálása folytán reméljük, hogy ismételten körbe ölel minket a béke. ’Minden rendben lesz.’ Szerettem volna hinni ezeknek a gyengéd szavaknak. Nem volt rá megfelelő magyarázat, csupán egy óhatatlan vágy, amiért megérte fohászkodni. Ha nem is jutok haza, de tudván, hogy valahol van otthonom, biztonságot nyújt. Tudom, hogy önző kérés, mert nem csak a saját fájdalmam tűnne fel. A családom is azzal kelne, feküdne le, megnehezítve minden egyes új napot. Ebben azonban Valkyonnak van igaza… ’Ami nem öl meg, erősebbé tesz.’ A szobám fala hirtelen változott meg. Eel központjának a csarnokában találtam magam az éjjeli órákban. Senki nem volt sehol, sem ismerős arc, sem más. A hold fénye pont bevilágított az ajtók ablakain. Lassan beterítette kékes, foszforeszkáló színével az egész helyiséget. Halk koppanó hangokra lettem figyelmes. Ösztönösen meghúztam magam. Balról, a folyosókra nyíló ajtóból egy talán velem egy magas nő alakja tűnt fel. Emberinek tűnt, habár figyelmeztettem magamat arra, hogy Eldaryaban ez nem jelent semmit. Hát középig érő, tépett barna haja volt, amelyet a füleinél két oldalt egy-egy fonattal tarkított. Köntösben rohant végig a csarnokon, mintha valakit keresne, ugyan akkor engem semmisnek vélt. Nem látott. Egyszer felém fordult, riadt, halovány lila pillantása áthatolt rajtam. Az arca hasonlított az enyémhez. Ikrek nem lehettünk volna, de még így is ijesztő érzés volt az egyezés. Amint megbizonyosodott róla, hogy senki más nem volt ott rajta, rajtunk kívül, a főbejárat felé vezetett az útja. Én pedig követtem benne. Végig futott a kihalt piacon a kioszkig, ott elvesztettem. Egy ismerős hang hallatán megrezzentem, holott nem ismertem fel a szavait. Mikor megfordultam….. felkeltem. „
Nox riadtan ült fel az ágyában, zakatoló szívverésén pedig nem segített az árny látványa amit az ágya végében vélt felfedezni. Megtörölte fáradt szemeit, a félelmének alakja eltűnt. A szívére téve a kezét sóhajtott fel. Az álma lassan merült feledésbe, helyét átvette a pár napja történtek. Ash megjelenése, a támadás a gárda ellen. Mivel valódi kár, sem nagyobb sérülés nem keletkezett, a Szikrázó gárda úgy döntött nem evakuálják teljesen a menedéket. Nox mikor megtudta, hogy az ünnepséget folytatják a tervek szerint, értetlenül meredt a vezetőségre. Mindennek már három napja. A következő pillanatban gondolatait a levél vette át amiben Clareen közölte, hogy Ezarel rájött mindenre, s nem csak felfüggesztette őt, de minden kutatási anyagját, a szereket a bájitallal kapcsolatban tönkretette. Ólomnyi sújt helyezett ez a tudat a szívére éles fájdalommal, annak ellenére, amit Ezarel ezután ígért. A bocsánat kérése, még a mai reggel eljövetelével sem adott teljes feloldozást. Nem tudta hányadán áll most vele. Halk sóhajjal túrt a hajába. Hosszú tincseit hátra igazgatta, azok pedig engedetlenül hullottak vissza. Az ablakon beszűrődő hajnali fény kékes árnyékot adott nekik. Kiemelt egy rövidebb tincset amellyel játszani kezdet míg a gondolatai akörül forogtak, hogy elhagyja e a szobáját. Mit tegyen ha összetalálkoznak? Jogos volt minden amit a fejéhez vágott, mégis kellemetlenül érezte magát miatta. Pár percig kérette saját magát, végül kikelt az ágyból. A csapnál megmosta az arcát. Az ablakon kipillantva jött rá, hogy még a nap éppen csak elérte a horizontot. Korán volt még. Nagy eséllyel mindenki az igazak álmát aludta. Összekészítette a tiszta fehérneműjét és ruháit, majd egy köntösnek titulált, nagy kardigánt felhúzva hagyta el a szobáját, hogy elmenjen a közös fürdőbe. Sosem szerette a publikus illemhelyeket. A tudatott, hogy bárki, bármikor láthatja. Ennek ellenére sejtette, hogy valójában az emberek többsége egyáltalán nem foglalkozik az ilyesmikkel, s minden más csak a saját fejében él. Eldarya ezzel szemben más volt. Mikor először idekerült is igyekezett elkerülni a tömeget, a legtöbb faelin azonban érdeklődő volt a humánnal szemben. Néha még manapság is érezte ezeket a pillantásokat magán. Mint megannyi lencsét amely mindent ki akart sajtolni belőle, vagy éppen kések amelyek arra vártak, hogy a megfelelő alkalommal a húsába vájjanak s boncasztalon vizsgálják át. Az ilyen korai órák tökéletesen megfeleltek a lelki nyugalmának. Amint elkészült az ebédlő felé vette az irányt. Kankuro már a korai órákban is szorgoskodott, annak ellenére, hogy a főztje az elmúlt fél évben igen csak keveset javult. Az elgondolások jók voltak, csupán bizonyos alapok hiányoztak. Nox kapcsolata a zsémbes pasassal sem lett sokkal bensőségesebb, de idönként tudtak beszélgetni, s olyankor nagyrészt a faelin sem kiabált vele. Ma reggel is kiadta számára a napi adagját. Nox csak annyit vett el belőle, amennyi a reggeli étkezéshez szükséges lehetett. Testileg jelen volt, gondolatai azonban folyamatosan vissza tértek a kiindulási pontjukhoz. A társuk halála, a gyűlés, Ashkore megjelenése vagy éppen az amit Ezarel tett. Ismételten az elf szavai keringtek körülötte. Mit tegyen? Hogyan lépjen túl ezen? Sosem lesz semmi a régi, neki pedig valahogyan élnie kell. Önző érzés…. pedig szeretné ha a fájdalom ellenére a családja hazavárná, ha lenne egy hely ahová esetleg hazajuthatna egyszer. Merengése az eltünésekre lett fókuszálva. Mikor annak idején idekerült, Kappa gyermekeket raboltak el, azonban Elliot hazavitele után, mintha ez a vonal elhalványodott volna. Egészen mostanáig. Valahogyan biztos volt benne, hogy a kettőnek köze volt egymáshoz, de miért vitt volna el gyerekeket Ash?! Nem értette a lényeget, nem látta át a háttérben hosszúra nyúló fonalakat, amelyek lassan mindent átszőtek. Ráharapott a piros bogyóra, lassan szokott hozzá, hogy ezen a mesébe illő helyen az étel csak másodlagos.
– Nagyon korán keltél ma.
Nox felkapta a fejét az ismerős hangra. Nagy mosollyal fogadva a lorialetet. Nem volt alkalmuk beszélni pár napja, így mikor Leiftan csatlakozni kívánt, a félvér csak bólintott rá. Hamar megértették egymást. Félszavakból is látta, hogy a faelin tudja min jár az agya. Egyszere volt ijesztő és izgalmas ama felfedezés, hogy valaki ennyire belelát. Minden pillanat azt az érzetet erősítette Noxban, hogy habár nem tudja megnevezni az érzetet, de valami olyat talált, amit azelőtt még sosem. Leiftan hirtelen pillantott rá, Nox meg zavart mosollyal fogadta a zöld szempárt.
– Azt hittem, a támadás után nem fogjátok megtartani az ünnepséget…
– A tündérek félnek. – vallotta be Leiftan – Talán emiatt még nagyobb szükségük van arra, hogy ne szakítsuk félbe az egészet. Eel gárdájának vissza kell szereznie a belé vetett hitet.
– Ami a férfit illeti. .. – kezdte Nox, ám a vele szemben lévő elkomorodott. – Sajnálom ami történt…ha felismerem időben…
– Akkor sem tehettél volna semmit. Az a férfi már sokszor kicsúszott a kezeink közül. Az enyém közül pont, mikor ide kerültél. Amellett összehasonlítottam a jelentéseket azzal amit én láttam. Mindenki máskép emlékszik rá.
– Ez lehetséges? – döbbent meg Nox.
– Varázslattal vagy bájitallal igen, de nagyon bonyolult….. pont emiatt ritka is. A feltételezés, hogy az ellenfelünk mágia tudó… kellemetlen. Veled azonban úgy tűnt kivételezett.
– Csak mert ember vagyok?
– Vagy mert félvér, a humánok földjéről.. Mondott neked valamit?
A fiatal nő elcsendesedett. Merengett a válaszon és a lehetőségein. Megbízott a férfiban, ugyanakkor tudta, hogy valamiben Ashkorenak igaza volt. A Gárda hazudott neki. Nem egyszer amely figyelmen kívül hagyható lett volna, hanem többször is. Halvány mosollyal rázta meg a fejét a férfi felé. Ösztönösen cselekedett, mintha ezt kellett volna tennie.
– Csak.. úgy tűnt, mintha meglepődött volna miután a szemembe nézett.
– Értem.
Leiftan bocsánatkérő pillantással ajándékozta meg. Ismét az az állapot jelentkezett, mikor mindketten érezték, mit is tartalmaznak bujtatottan egymás rezdülései. Hirtelen melegséget érzett a kézfején, amely izgatottan játszott eddig az asztalon heverő morzsákkal. Odakapva szemeit realizálódott benne, hogy a lorialet szorított egyet a nő megrezzenő kezén. Finomított rajta. Óvatosan kulcsolta össze ujjait a félvérrel. Nox szürke szemeiben zavar ült ki, arcán pirosas folt jelent meg. A szívverése indokolatlanul hevesen vert, azon kapta magát, hogy keresi az emlékei között, vajon mióta reagál így a férfira. Az könnyitett a helyzeten, megtörte a csendet. Vallomás helyett magyarázatott adott cselekedeteire, ugyan akkor ez pont elég volt ahhoz, hogy a félvér jelenlétét vissza terelje a jelenbe.
– Szeretném ha nem vállalnád túl magad, és légy óvatos. Talán eddig úgy tűnt, hogy a maszkos idegen nem akar neked ártani, de sosem tudhatjuk ezt teljes meggyőződéssel.
– Aggódsz értem…őszintén….? – mosolyodott el, kissé megdöntve a fejét, mint aki próbálta a zavarát enyhe humorral leplezni, Leiftan azonban rábólintott a dologra.
– Néha azon kapom magam, hogy túl sokszor is.
A szavak célt értek, Nox pedig teljesen lefagyott. Világos bőre kipirosodott, szemei kitágultak. Megrezzenve fedezte fel, hogy az ujjait elorozta a férfi s összekulcsolta őket a sajátjaival. A lány úgy viselkedett, mint egy ijedt préda, s amint ezt fel fedezte zavartan elpillantott. A faelin gyengéden simított az ujjakra. Nem volt tolakodó, ezt nem vethette volna a férfi szemeire, ugyanakkor nagyon váratlanul érte a lépése.
– Ha zavar, akkor…
– Nem! Nem zavar, csak meglepett. Annyira lefoglalt minden….,hogy nem is vártam ilyesmire.
– Tudom, ha úgy nézzük ez nem a legjobb időpont… – engedett meg egy a lányéhoz hasonló mosolyt a férfi is. Nox azonban közbeszólt halk nevetéssel párosítva.
– Egyáltalán nem ez a legjobb a legjobb időpont.
– Hát, beismerem az időzítésem általában hagy egy kis kívánnivalót maga után, de szerencsére nem minden esetben.
Halkan, csak pár hanggal csatlakozott a nő mellé. Akaratlanul is elérte nála, hogy felengedjen s maga a helyzet se legyen annyira zavarba ejtő, mint amiként elindult. Leiftan ismételten szóra nyitotta az ajkát, ám a hirtelen megcsörrenő edények és lépkedő talpak hangjára, a félvér ijedten húzta ki magát s vette vissza eddig elorzott ujjait. A hold gyermeke halk sóhaj mellett, kis mosollyal reagálta le a dolgot. Hagyta, hogy a lilás hajú nő sietve, hebegve valamit a gyakorlásról távozzon. Mikor eltűnt alakja az ajtóban, a tányérjára pillantott. Az ott hagyott bogyókra s magvakra.
– Megesszed még? – nem tekintett fel az ismerős hangra, zöld szemei azonban megváltoztak. A lelkéből feltörni vágyó gyengédség helyét átvette a rideg üresség. Ezt érzékelte a hívatlan vendég is, színpadiasan rázkódott meg.
– Nem tudom melyik a rosszabb… a magvak, vagy ahogyan előre pillantsz.
– Nem kellene itt lenned Chrome.
– Ugyan… beszélhetek veled anélkül, hogy lecsapjanak, nem igaz?
– Miiko nehezen adott neked egy új esélyt. – a zöld szempár rá meredt, a farkas azonban nem jött zavarba a dorgálás miatt. A mögötte megbúvó, ki nem mondott gondolatok sokkal inkább jelentettek rá veszélyt. Felhorkantott.
– Nem kerültem volna ebbe a helyzetbe, ha nem kerül a nyakamba.
A suttogás erősebbé vált. Chrome pedig lassan megtudhatta, milyen is, ha a hold gyermeke elveszti a türelmet fogó csomók egyikét. A faelin felé fordult, non-verbális tartása meggyőzte arról a fiatalt, hogy sokkal jobban jár, ha jelenleg nem folytatja a mondanivalóját. Ennek ellenére Chrome úgy érezte, sokkal több minden rágja a fülét, mintsem csendben várjon.
– Megoldottam, ám úgy tűnik, és nem csak nekem, hogy a kelleténél több figyelmet adsz Noxnak. Még ha a gárda rá is figyel, felesleges lépéseket teszel.
– Maradj a dolgodnál, se több-se kevesebb. Mind tudjuk mi történt volna, ha nem érek oda időben. Nem én teszek felesleges és figyelem felkeltő lépéseket, hanem te.
Chrome fogcsikorgatva fogadta a választ, ám több figyelmet nem szenteltek neki. Leiftan távozása egyértelművé tette a számára, hogy a partnere nem akar erről beszélni vele a továbbiakban. A fiatal farkas mogorván evett bele a félvér által hagyott maradékba. Körülötte lassan sorakoztak fel az ébredők reggelijük elfogyasztása érdekében.

A reggeli órák mindig is nyöszörögve teltek el, ám az előző napok eseményei után, s apja hétlakatos őrizetet ígérő jelenlétének oltalmában, Nemesis úgy érezte, jelenleg a megszokottnál is nyomasztóbban telik minden perc. Mikor legutóbb felkelt az Obszidián gárda vezetője már nem volt ott mellette, mégsem tudta kiverni a fejéből a gondolatot, hogy a napsütötte bőrű, izmos férfi, – aki iránt gyermekkori szerelme mit sem enyhült – vele töltötte azt az estét, elpirult. Érezte ahogyan az ereiben a vér felpezsdül s mint megannyi apró parázs, melegítik belülről. Évek óta melengették a szívét, de a kétely és a félelem sosem engedte, hogy valódi lánggá lobbanjon. Rettegett attól, hogy ha esetleg az érzelmei nem találnak viszonzásra, s minden eddigi pillanat csak élénk fantáziájának köszönhető, a saját lángja fogja felemészteni. A másik félelem, ami ennél jóval valóságosabb formát öltött pedig a saját apja volt. A Seeraphynek között nem volt szokás a keveredés más fajokkal. Ha ehhez hozzá vette azt, hogy az apja kivételes rangban élte az életét, a szerelmi élete végeláthatatlan nyomorúságot jósolt a számára. Ebbe nem akarta belekeverni a félvér férfit. Ewelein szerint maga Nemesis túlozta el a jövőjét ennek a kapcsolatnak, eltemette, mielőtt valóban megszülethetett volna. Már elkészülve lépett ki óvatosan a folyósóra, ahol a közeledő léptek súlyát felismerve, azonnal az apja felé fordult. Nyx megnézte a lányát. Tartózkodó viselkedését nem oldotta fel vele szemben sem, ám meg volt rá a maga oka. Elég jó oka. Megtorpant. Egyetlen gyermekére emelte a szemeit. A fiatal tündér elmosolyodott, mint aki megérezte az apja fürkésző pillantását. Nyx évek óta folyamatosan azzal szembesült, hogy a kislánya nem csak felnőtt, de legalább olyan gyönyörű lett, mint annak idején az anyja volt. Nemesis csupán a hajszínét örökölte az apjától. Elhunyt felesége nagy boldogságára. A karját nyújtotta, a fiatal lány pedig tapogatózva kereste meg, majd karolt bele.
– Remélem sikerült jól aludnod.
– Igen. Kivételesen. Már nem érzem azt a kellemetlen érzést, mint az ünnepség nyitó napján.
– Akkor gondolom nem tartasz velem haza, az ünnepség végén.
– Ezek után, azt hiszem jobb ha itt maradok.
– Biztonságosabb otthon Nemesis. – a férfi megpaskolta gyermeke kézfejét. A lány értékelte apja apró figyelmességét. Szavak nélkül is érezte a távolságtartó viselkedés mögött megbuvó aggodalmat, a folyamatosan méregető pillantást.
– Eel gárdájának most szüksége van rám, legalább annyira, mint amennyire nekem ők. Értsd meg kérlek, hogy még nem mehetek haza.
Nyx nem támogatta az ötletet, de nem is kezdet vitába. Halk sóhaj mellett vette tudomásul, hogy ebben a kérdésben nem nyerhet. Nemesis konokul viseltetett a döntése mellett.
– Akkor nincs mit tennem. Elfogadom…. jelenleg. – a férfi elcsendesedett míg pár métert megtettek a folyosón.
A hosszú, barack színekben pompázó, két méterenkét oszloppal díszitett folyosó végén befordultak, hogy bemenjenek a következő vörös ajtón, amelyen aranyozott kacskaringós festés futott végig. Mikor a férfi a kilincshez ért, az ajtó váratlanul feltárult előttük, s az Obszidián gárda vezetője nézett farkasszemet a két meglepett faelinnel. Nemesis azonnal felismerte a kreol bőrű férfit, holott nem láthatta. Az illata, egy lépése árulkodó volt. Valkyon markáns arcán csupán az idő töredékéig ült ki a viszonzott lepettség, rögtön utána elkomorodott amely olyan híreket sejtetett, melyeket sem a nő, sem annak apja nem biztos, hogy hallani kívánt. Nemesis mit sem sejtve nyitotta szóra ajkait, ám a két férfi úgy folytatta a beszélgetést, mintha ott sem lett volna. Ez rosszul érintette, lévén szívének két meghatározó alakja volt most ugyanazon a helyen, ugyanazon időben. Témájuk végig vonaglott szenvedősen az átlagos etiketti részeken, mígnem végre felütötte fejét az, amely valóban érdekelte a gárda vezetőt. A félvér egyszer sem pillantott a fiatal Seeraphynra, végig Nyxel tartotta a szemkontaktust. A volt gárdatag felvonta a fejét, úgy válaszolt, kissé kimérten az előzőleg feltett kérdésre.
– Nem kötelességem tudni, hogy a Mátriárka pontosan mit tervezett meg. Kisérőjeként érkeztem Eel gárdájához, minden diplomáciai kérdést ő dönt el.
Nemesis megérintette az apja vállát óvatosan, majd fejét a hangok felé fordította. Egyenesen arra, amerre szívéhez kedves férfit vélte.
– Hogy érted, hogy mit tervez Minerva Mátriárka?
Valkyon nem érezte magát elég nyugodtnak ahhoz, hogy értelmes választ tudjon adni a fiatal nőnek anélkül, hogy ne bántsa meg, így pár másodpercig lehunyta a szemeit s mély sóhajt vett. Végül, valamivel kedvesebb hangnemben szólította meg, mialatt megérintette a vállát.
– Sajnálom, de egy kis időre el kell rabolnom az édesapádat.
A férfiak nem láthatták a kötéstől mely Nemesis szemeit fedte, ám a nő összevonta a szemöldökét. Megint semmibe vették és kihagyták egy komoly beszélgetésből, mely nagyrészt őt is érintette volna. Karba fonta kezeit a mellei előtt, így mutatva ki nem tetszését a dologgal szemben. Halvány rózsaszínes szárnyai megemelkedtek. A két férfi erre felkapta a fejét, szembesülve a feléjük közvetített haraggal. A berzerk arca semmitmondóvá vált. Hírneve ellenére, pár gyorsan elejtett elnézést kérés után menekült el a konfrontáció elől, mielőtt az valóban kialakulhatott volna. Az angyali gyermeket ez a reakció még jobban megsértette, ezt pedig már Nyx is észrevette leányán. Megérintette gyengéden a vállát. Nemesisnek pedig el kellett fogadnia, hogy az apja mindenféle magyarázat nélkül hagyt ott a a gárda folyosóján.
Sietős léptekkel, de a diplomáciai indokokkal jelen lévő Nyx végül utolérte a világos hajú, nagydarab férfit. Valkyon amint érzékelte őt megtorpant, s végül aprót biccentve engedte előre, hogy úgy folytassák útjukat. A megbeszélés, ahová a félvér kísérni kívánta a másikat, kivételesen nem a kristály teremben kapott magának szállást. Ez pedig arra engedte következtetni a tapasztalt férfit, hogy az egész rögtönzött, nagy eséllyel egyáltalán nem is hivatalos. Útjuk végig vezetett a sok ajtós folyosón át a kamráig, ahol a másik két gárdavezető várt az érkezésükre. Nyxnek nem kellett találgatnia azzal kapcsolatban, hogy az ebédlőben nagy valószínűséggel a Mátriárka és a Szikrázó gárda vezetője, Miiko éppen a reggelijét fogyasztja el. Mint legidősebb hímegyed kihúzta magát. Jobb karjával intve az Abszint gárda vezetőjének vonta fel a szemöldökét.
– Mivel úgy vélem ez egy rögtönzött, kissé kierőszakolt beszélgetés lesz, örülnék ha valaki tájékoztatna arról, miért is kellett nekem itt megjelennem.
A három férfi összenézett. Nyx magában nyugtázta, hogy, habár bizonyosan jók a területükön, még nagyon fiatalok. Egyenként a fiai lehetnének. Mikor a néma küzdelemben nem került ki senki sem győztesen, újra intett.
– Megtudtuk, hogy a tiszteletre méltó Mátriárka úgy döntött, az ember lányt magával viszi az ünnepség végén.
Ezarel megtartotta a diplomaták előtt az udvarias stílusát. A kék hajú elf az ebédlő felé emelte a kezét, bár pillantása végig állta a Seeryphynét.
– Minden tiszteletem a maguké Nyx Amarth, de az a félvér lány esetlen és a legtöbb esetben csak bonyodalmat hoz más fejére, nem beszélve arról, hogy semmi olyan különlegességet nem képvisel ami miatt veszélyben lehetne.
– Azon kívül, hogy ember. – szólt közbe Valkyon, mire Ezarel megforgatta a szemeit.
– Nem segítesz Valki… – vigyorodott el a csapat jobbján álló Nevra. Mikor csend telepedett rájuk, az elf ismételten magához vette a szót.
– Nem lenne értelme olyan messzire vinni Eel gárdájától, lévén ő maga is hivatalos gárdatag.
Talán Nyx nem figyelt fel különösebben a szavakra melyekkel az elf illette a félvért, de a vámpír igen. Nevra nem tudta pontosan, hogy mi történt az elmúlt pár napban, ám bármi is volt, mindenképpen jót tett a barátjának. A legtöbbek előtt megtartotta szarkasztikus humorát, ám ha egyedül volt, Nevra, sőt maga Valkyon is észrevette a javulást, a másik közérzetében.
– Diplomáciai kérdésekben nincs vétó jogom a Mátriárkával szemben. Így lényegében az egész próbálkozás hiábavaló lenne.
– Csak arra kérjük, hogy beszéljen vele. – szólalt meg végre Valkyon is. Nyx még emlékezett azokra az időkre, mikor gárdatagként rátaláltak a testvérpárra. Sosem gondolta volna, hogy mindkettő sikerrel veszi az életet, akkor is, ha Lace pár évvel ezelőtt itt hagyta az élők világát. Mindez egy olyan időszakból származott, amelyet maga mögött kívánt hagyni. A “fiatal” Miiko megpróbálta vissza állítani a régi Eel gárda dicső fényét, holott a Seeraphyn férfi saját véleménye szerint, ezt jobb lett volna elkerülni. A gondolat azonban szöget ütött a fejében, talán pont ez győzte meg arról, hogy végül elsőként lépjen be az ebédlőbe. Pont ahogyan jósolta, az egyik hátsó asztalnál éppen abban a pillanatban fejezte be a két nő a reggelijét. Nyx vissza vette szokásos pókerarcát ahogyan közeledett az asztalhoz. Látta, amint a Mátriárka a poharában lévő nektár elfogyasztása közben őt méregeti bizonyosan azt keresve, vajon mi hajtotta a férfit ilyen merész lépésre. Miiko csak felvonta kérdőn a szemöldökét amint az ajtón beléptek az ő emberei is. Nyx határozott, nyílt kérdést intézett az idősebb nő felé, aki ezután megvált a poharától, vissza helyezve azt az asztal lapjára. Barna szemeit lassan, érdeklődve emelte vissza a kísérője felé. Régi barátságuk ellenére, mindig is megtartották a fajuk álltal megszokott normákat, miszerint a férfiak messze nem voltak olyan rangan, tiszteletben, mint női társaik. Nyx ez alól egyfajta kivételt képezett odahaza, ezáltal rengeteg hímtársa példaképévé vált, még nagyobb felelősséget téve a vállaira. Minerva jelenleg azt az indokot kereste, amely miatt a férfi mégis egy ilyen apró, de megérsz lépésre szánta el magát. Összekulcsolta a kezeit, amelyeken végül kitámasztotta az állát.
Mikor az Abszint gárda vezetője sorolta fel érveit a döntés ellen, a kitsune ezt félbeszakította. A méreg végig futott a vonásain, míg a szemtelenség miatt amivel elé álltak, ujjai között apró, kék lángok alkottak formát. Óva intésként Ezarel végül visszább vett, míg Nevra elhúzta a száját. A rókanő test beszéde szinte azonmód megerőszakolta a férfiak kiállását, ezzel visszavonulásra késztetve őket. Szavaival pedig a következő percekben megerősítette az előző érzést. A Mátriárkának még csak meg sem kellett szólalnia, az ügy tíz percen belül megoldódott, habár nem olyan végkimenetellel, amelyet valójában a gárdatagok, vagy maga Nyx várt volna.
Az ünnepség utolsó napján a menedék területen lévők újra kimerészkedtek a biztonságot nyújtó falak közül, habár még így sem volt olyan tolongás, mint az első napon. A díszítéseket, a kifüggesztett virágokat minden reggel felfrissítették mágiával az arra kárhoztattak. Alap esetben a mágia használók szinte mindig a Szikrázó gárdát képviselték, az ehhez hasonló alacsony szintű „küldetéseket” azonban az Abszint gárda tagjai teljesítették. Tudván, hogy a szarkasztikus humorú elf mindig megtudta ha valamit elrontanak, a kikevert öntöző szerek elkészítése komolyabb figyelmet kívánt, mint maga a viráglocsolás. A hajnali órák után végül minden elcsendesedett s mire az első faelyn kimerészkedett, a nővények olyanok voltak, mint frissen szedett társaik. Nox egy ilyen reggelen ült a piac felső részének szélén. Pár méterre lépcsősor vezetett le az alsó szintre ahol jellenleg a Purrekok igyekezték behozni az elmúlt napi kieséseiket. A macskaszerű kofák azonnal kiszúrták ha a vásárlóik egy pillanatra meginogtak, s ezt kihasználva győzték meg a tündért arról, hogy mennyire jó vételt csinálhat, mennyire szüksége van az adott tárgyra. Akkor is ha valójában maga a vétel nem is volt annyira kecsegtető. Amennyire Nox ismerte őket, tudta, hogy ezek a furcsa lények valójában nagyon jószívűek ha nem üzletről van szó. Most mégsem lett volna az űzöttek helyében. Ezt a sürgés-forgást figyelve, lábai ritmusra keverték a levegőt, felváltva, ütemesen, mint egy katona. Mióta visszatért a ’büntetéséről’ valahogy felgyorsultak az események. Sok minden tisztázódott s megannyi kérdés maradt megválaszolatlan. Volt ideje rágódni rajtuk az ilyen csendes, nyugodt pillanatokban. Halk sóhaj kíséretében dőlt előre a korlátnak. A napi terv szerint ma gyakorolnia kellett volna, jelenleg mégis itt ült. Ezekben a percekben ismerte be magának, hogy minden ellenérzése mellett megkedvelte a gárdát, a menedék lakóit. Igaz ezt a Mátriárkának már nem vallotta be. Talán eme hibája miatt döntöttek úgy, hogy mennie kell. Hátradőlt, lilás haja szétomlott a betonon. Szürke szemeivel az eget kémlelte, mellkasán kulcsolta össze ujjait. Valóban el kellene mennie? Ha Huang Hua kérte volna, akkor is ennyire összezavarná az utazás lehetősége? Pár hete még mindent megadott volna ezért a lehetőségért…..
– Igazad van, nincs is jobb, mint mindenki útjába lefeküdni és aztán sipákolni ha rád lépnek. – az ismerős hanghoz egy széles vigyor társult. Gazdája visszanyerte a régi formáját, vagy legalábbis egy részét. Nox némán figyelte, majd oldalára fordulva játszotta az ostobát.
– Azt hittem azért kellett annyit szenvednem a szobáddal, hogy ott fetrengjél. Bár úgy tűnik megfelel neked ez is…mint egy varacskosnak. – Ezarel elhúzta mímelődve az ajkát, mintha elképzelte volna a jelenetet. A fiatal nő is hasonló mimikát engedett meg magának.
– Komolyan….egy disznóhoz hasonlítasz?
– Varacskos.
– Disznó….
– Nem…csak varacskos. – vonta össze a szemöldökét a férfi, nem értve, hogy a nő mit nem tud felfogni egy ennyire könnyű kijelentésben. Mikor ismételten szóra nyitotta az ajkát, emlékeztette önmagát az ígéretére, amit pár napja tett. Elpillantva fonta karba a kezeit.
– Visszahelyeztem Claareent a szolgálatba. Kisebb küldetéseket kap csak az engedetlenség miatt. – A Brownie kutatásai nem voltak eldobhatok. Sok volt benne az irreális feltételezés Ezarel szerint, de ha a saját irányítása alatt tartja a projektet, akkor még olyan irányba is elmehet, amelyre vágytak. A férfi kímértebben tartotta magát, éppen ezért lepte meg a nő váratlan támadása. A fejéről lepattanó diónyi méretű bogyó a földön landolt, majd tovább gurult egyenesen vissza előző tulajához. Dühvel kapta a félvér felé a pillantását, annak arcán azonban hálás mosoly ült.
– Veled meg mi….
– Köszönöm. – Nox szinte azonnal közbevágott amint megkapta a férfi figyelmét, így az nem fejezhette be kérdését a nő elméjének épsége miatt. Nox felállt megigazította a ruháját.
– Nevra megjegyezte nekem, hogy edzésetek lenne, de elment időközben ellenőrizni a biztonsági réseket Valkyonnal, így megkért a késés miatt, hogy szóljak neked….. mintha én nem dolgoznék. Persze, nem voltál ott. Habár meg kell jegyeznem kissé gyerekes, ahogyan elmenekülsz. A tünde azt hinné, hogy örülsz amiért elmehetsz.
– Nem menekülök és ez nem erről szól. – válaszolta holott nagyon jól tudta, hogy menekült. – Tenni szeretnék valamit, segíteni a menedéknek. Ha most elmegyek, azzal megint nem érek el semmit.
Nox összevonta a szemöldökét. Lassan indultak el a gárda épülete felé, s míg a nő valóban a gondolatain töprengett, a változáson aminek okát kereste, észre sem vette, hogy a türkizes szempár őt méregeti. Az elf most nem viccelt és nem is tartogatott semmi a tarsolyában. Ahogyan a többi gárda vezető, ő sem tartotta jó ötletnek elküldeni a félvért a menedékből. Mikor végül elvonta pillantását róla, arcának vonásaira komolyság költözött.
– Emlékszel az esetre Yvonival?
– Igen… – persze, hogy emlékezett. A mai napig nem tudta teljesen elfogadni azt, ahogyan végeztek vele. Ahogyan a kristály már akkor megmérgezte az itt élőket. Abban biztos volt, hogy nem teljesen ugyan az történt akkor, mint ami az őrző társaikkal. Yvoni maga nyelte le a nagyhatalmú darabot, míg a többiek esetében a testükbe juttatták…a bőrük alá. A férfira pillantott. Ezarel akkor megmentette. Igaz, mindez később lett csak világos a számára.
– Ne legyél annyira ostoba, mint általában.
– Csak megjátszom magam, hogy élvezd valaki társaságát aki hasonlóan aberrált.
Az elf kizökkent a komolyságából. Felnevetett, megrázta a fejét széles kissé sunyi vigyorral.
– Úgy értem ne legyél hihetetlenül naiv. Ez nem egy álomvilág. Lehet ott sem vagy biztonságban.
– Ohh csak nem féltesz?
– Nem. De kell valaki aki elég aberrált ahhoz, hogy játszak vele ha unatkozom. ♡
– Pfff…..
A fiatal nő szemében a kapcsolatuk kezdett olyan lenni, mint a férfi árulása előtt. Talán annál egy kicsit jobb. Már a bejáratnál tartottak amikor a nő szíve félredobbant. Ykhar az érkezők felé emelte szabad kezét nagy habitussal integetve, míg a mellette álló férfi egy szelíd mosollyal intett csak. A brownie izgatottan bólintott Leiftan felé, majd pár másodpercen belül rohant el a papírokkal a kezében. Nox kivételesen nem követte le az irányt a szemeivel, volt ami jobban lekötötte. Zavarát a mellette lévő is észrevette, habár egy halk horkantáson kívül másra nem futotta tőle. Leiftan nyugodt léptekkel közelítette meg a menedékre érkezőket, apró biccentéssel pedig ismételten üdvözölte őket.
– Este ráérsz egy kicsit? Ma van az ünnepség vége s szeretnék valamit mutatni.
– Persze…
– Oh, anyám…. – forgatta meg az elf a szemeit, mialatt hangosan bele trollkodott a beszélgetésbe. Megérintette a félvér vállát még rápillantva. – ne felejts el mindenkitől elköszönni. Később beszélünk.
– Rendben.
Nox rábólintott az elf szavaira s míg követte annak távozását, Leiftan a nő vállát méregette. Ott ahol előzőleg a másik férfi megérintette. A legtöbben nem adtak volna hitelt a dolognak, de ismerve az előzményeket, s tudván hogy a két férfi sosem volt igazán egy hullámhosszon, Leiftan nem bízta a véletlenre.
– Hogy érzed magad?
– Ma valahogy mindenki ezt kérdezi. – zavartan vigyorodott el maga elé, mialatt hosszú füle mögé igazgatta előre logó tincség. Leiftan észrevette a fiatal nő minden rezdülését, hasonlónak vélte a néma vallomást, mely benne is értetlenül helyet kapott. Bátoritó mosolyra váltott. A lány halk sóhaj után folytatta. – Nem tudom. Jól vagyok, csak sokat töprengek. Félek, azzal ha elmegyek, olyan érzetet keltek, mint aki elszökik.
– Magadnak felelj meg Nox, ne a környezettedben lévőknek. Elmondtad ezt Ezarelnek is?
A félvér megrázta a fejét. Nem tudta hogyan fejtse ki jobban ezt az elf férfinak. Még abban sem volt biztos, hogy miért mondja el ilyen könnyen a Lorialetnek.
– Sok a munkád? Nem szeretnélek feltartani.
– Sok. Próbáljuk rendezni a… csendesebb lázongásokat. Még nem vészes, de jobb odafigyelni rájuk. Miiko csak vészhelyzetben szeretné bezárni a helyet s evakuálni azt. Kérdéses azonban, hogy vajon a környező települések betudnának e minket fogadni.
– Ezekhez képest a lelkivilágom gyerekjáték….
Nox elmosolyodott, a férfi pedig halkan nevetett fel. Látva a lány világos, sima bőrét, a szürke szemeit amelyek rápillantottak…. elérték, hogy egy pillanatra lehunyja a sajátját. Ahhoz amit tervezett, mindenképpen meg kellett várnia az estét, ami jelenleg nehéznek tűnt.
– Mennem kell, de este nyolckor a cseresznyefánál találkozunk.
– Ott leszek.

Az utolsó éjszaka különlegesnek számított az ünnepség szempontjából. A piactér és a belső udvar környékét legalább annyian foglalták el, mint a megnyitónál. A fiatalok izgatottan ujjongtak, a gyermekek értetlenül rágták a szüleik fülét, hogy miért is kell kint állniuk. Az főépület előtt a vendégek vezetői köszönték meg a vendéglátást, majd Miiko szólt pár szót, amiben igyekezett megnyugtatni mindenkit. Szavai végén kék lángjait az égbe dobta, azok pedig apró darabokká válva adtak fényt az egybegyűlteknek. Nox az egyik toronyból pillantott le. Viccesnek találta a tényt, hogy szinte ugyan oda került, mint mikor az ünnepség elkezdődött. Ugyan azt a ruhát viselte, mint akkor, tekintettel a férfira akitől kapta. Leiftan lassan lépett mellé, mindketten a korlátnak dőlve nézték ahogyan a kitsune ismételten feldobott pár kék lángot. Ahogyan azok újra pukkantak, az eget különböző színek festették be. A faelinek egyszerre ocsúdtak fel a tűzijáték látványára. Nevetések, kérdések, boldog zsivaj lepte el a menedék területét. A gárdának sikerült megadnia az itt élőknek a béke érzetét. Ha csak egy estére is. Nox gyönyörködött ebben, átérezte. Arcán, szemeiben tükröződőt a Tűzvirágok váltakozó fénye. A Lorialet ezt gyönyörűnek találta. A festői megjelenést, az arcán lévő mosolyt, a békét. Olyat érzett a nőben, mit másnak értelmetlen lett volna elmagyaráznia.
– Azt hiszem, különlegesek lesznek ezek a tűzijátékok a számomra. Segítettek teljesíteni egy kívánságot.
– A tűzijáték? – lepődött meg széles mosollyal Nox, azzal a férfira emelte szürkés szemeit. – Milyen kívánságot?
– Azt kívántam, hogy boldog emléké váljon ez az éjszaka neked….hogy legyen okod visszatérni ide.
– Akkor, talán teljesítik az enyémet is. – zavart mosollyal pillantott el a nő. Ismételten az égben lévő festői játéknak szentelve a figyelmét.
– Mi lenne az?
A fiatal nő zavarában billegni kezdett, míg kezeivel a korlátban kapaszkodott. A zöld szempár figyelmét nem kerülte el a világos bőrön megjelenő pír. A félvér testbeszéde jóval hamarabb elárulta gazdáját, minthogy az lépést tett volna. Hangja végül csendesen tört utat az égben lévő ropogások közepette.
– Hogy biztonságban legyél… míg visszatérhetek ide.
Nem lett teljesen vallomásszerű a válasz, ám éppen elegendő volt ahhoz, hogy Leiftan egy lépést tegyen a fiatal nő felé. Kezével kitámasztotta az állát, míg ajkával magáévá tette a másikét. A szürke szempár gazdája megrezzent a gyengéd csók folytán, végül lassan adta át magát a pillanatnak. Elválásuk után egymás szemeiben kerestek menedéket. Leiftan tisztában volt vele, hogy cselekedete pont azt tükrözi, amelyre óvá intették Chromon keresztül, ebben a szent pillanatban azonban nem vágyott másra, csupán a fiatal nő társaságára.
– Leif….
A szavak nem törhettek utat maguknak, a férfi nem hagyta. Csókja édes megálljt parancsolt a továbbiakban, Nox pedig egyszeriben azon kapta magát, hogy örömmel engedelmeskedik neki.

A szobában félhomály uralkodott. A legtöbb fényt a tűzijáték miatt felvillanó váltakozó színpompák adták. A lilás hajú nő a térdeit átölelve merengett. A laikus azt gondolta volna, hogy örömteljes magányában élvezi az égen történő viadalt, ám valójában ez messze állt az igazságtól. Habár halvány aurákat esetlegesen látott volna Nemesis, nem erőltette meg emiatt szemeit. A hangokból ki tudta következtetni, hogy éppen melyik fajta robbant fel az égben. Valójában kedve sem volt az egészhez, aludni viszont úgy sem tudott volna, így várt. Aggodalmát még mindig a pár nappal ezelőtti esemény okozta. Habár felkészült rá, hogy a félvér férfi másként fog viselkedni az apja jelenlétében mint általában, mégis rosszul eset neki. Állát megtámasztotta térdének tetején, mikor nyílt mögötte az ajtó. Reményei hamar szertefoszlottak, hiszen már a járásából tudta, hogy az idegen nem az Obszidián gárda vezetője.
– Az ünnepség kint van.
– Tudom. Te mégis idebent kuksolsz. – Nathrėėn zsebre dugott kezekkel lépett beljebb a helyiségbe. Egészen a lány mellé sétált, majd ott állt meg. Nem foglalt helyet.
– Ha nem haragszol meg, nem szeretnék társaságot.
– Kivéve ha nem Valkyon, igaz? Figyelj Nemesis, szerintem feleslegesen aggódsz emiatt. – pillantott a lányra, aki csak a homlokát ráncolta a megjegyzésre.
– Mit tudhatsz te erről Nathrėėn?! A világ nem olyan, mint amilyennek egy olyan öreg tündér látni szeretné, mint jómagad.
– Pont úgy beszélsz, mint a Seeraphynek akik párszáz éve elzárkóztak mindenki mástól.
– Mert az vagyok!
A lendületből a feng huang férfi kivette, hogy az általában mindig csendes nő kezd feszülté, idegessé válni. Lehajolt míg egymagasak nem lettek.
– Igen, annak születtél, de annyi ideje eljöttél, hogy megtanultál köztünk élni. Nem vagy olyan, mint a Mártiárkák.
Nemesis nem tudta eldönteni, hogy a férfi kijelentését a maga részéről sértésnek vagy bóknak vegye. Szerette az otthonát, igaz betegsége miatt igazán sosem ismerhette meg annyira, mint Eel gárdáját. Vissza hajtotta fejét a térdére. Hangja gyengéd volt, kissé esetlen mikor megszólalt.
– Mond, miért viszik őt oda? Mitől más, mint bárki más? Hiszem csak egy ember….
– Félvér. A hivatalos szöveg szerint a saját védelme miatt. Valójában azonban nem tudom. Elítéled, pedig nem ismered őt Nemesis.
– Próbáltam… de nem megy. A falaink erősem tornyosulnak egymásra. Reméltem elélünk egymás mellett….
– Akkor nem te árultad be őt és Clareent, igaz?
Nemesis megrázta a fejét, mire a férfi elkomorodott. Kihúzta magát a zajra ami az ajtó felöl jött. Az árnyat éppen csak egy pillanatra látta. Igaza volt Valkyonak, valaki valóban figyelte a fiatal gyógyítót.
– Itt maradok veled. – fonta karba a kezeit, mire a fiatal faelin megrántotta a vállait.
– Csak maradj csendben.

Hozzászólások:

Még nem szólt hozzá senki, légy te az első!