bowl fire
Ver 180x255 rev

Reverie [HU]

Szerző: Serahime's avatarSerahime

“Nem az számít, hogy honnan jössz. Sokkal inkább az, hogy hova tartasz.” REVERIE Eldarya témájú fanfiction, amit itt lehet elolvasni. A történet követi a játék alapjait a 13. részig, ezért spoilert tartalmazhat. Fanfiction with a custom gardienne from the web visual novel game, Eldarya. The fanfiction is follow the first...

5129 5129 megtekintés
0 0 hozzászólás

7). Zavarodott világ

A fejezet kb. 1 éve lett frissítve
509 509 megtekintés
0 0 hozzászólás

Nemesis finoman koppantott a gyengélkedő ablakának üvegére. Habár nem láthatta, de hallotta ahogyan kint szitált az eső, ahogy szaporán ütközik az üvegnek minden cseppjének egy része. A természeti jelenség dallamot alkotott, melyet csak a Seeraphyn hallhatott, elfeledtetve vele az aggodalmát. Nyx Amarth, Minerva mátriárka és Nox távozása óta több, mint két hét telt el, az élet azonban nem állt meg a gárdán belül. A gyűlések napról-napra egyre sűrűbbekké váltak, ami azt is jelentette, hogy a fiatal Faelyn nem láthatta a félvér férfit. Nemesis megértette, hogy ezekben az időkben a gárdának szüksége van az Obszidiánok vezetőjére, valahol mélyen mégis bántotta, hogy az ünnepség végén, sem azóta nem tölthetett több időt el a férfival. Nem úgy, mint a Feng huanggal, aki idegesítően sokat legyeskedett körülötte. Nathreen jelenléte először fel sem tűnt a számára, mivel a fekete hajú, magas férfi némaságba burkolózott a jelenlétében, ám a negyedik napon elkezdte feszélyezni a gondolat, hogy valaki folyamatosan a nyomában volt. Egy hét után végül meg szólította, Nathreen pedig beszélni kezdet. Nemesis kevés dolgot bánt meg annyira, mint eme cselekedetét. Az aggodalom miatt nem tudatosult benne, hogy a feng huang minden piszkálódása arra ment ki, hogy elterelje a figyelmét a küldetésről amelyre Valkyon, Nevra s pár gárdistájuk ment. A mai nap folyamán nem keresztezték még egymás útját, legalábbis eddig. A fiatal nő lassan fordult el az ablaktól. Egy sóhaj kíséretében emelte fejét a gyengélkedő bejárata felé, ahol halk léptekkel jelent meg a feng huang. Kivételesen nem hagyta, hogy ő kezdje a beszélgetést.
– Van valami hír? – a nő leheletnyi hangja megremegett a kérdés alatt. Nathreen pedig válaszként megrázta a fejét. Beljebb lépet.
– Még nem kapott Miiko hírt róluk. Valószínűleg minden a terv szerint halad.
– Pont ezért nem valószínű! Egyáltalán… miért tőled kellett megtudnom, hogy nincs is a menedéken belül?
A suttogásában egyszerre érződött a harag és a zavar. A félelem, hogy valami megváltozott a férfiban, aminek következtében kezdte el kerülni. Ezelőtt sosem titkolt el előle semmit. Most mégis magában állt s minden pillanatban a kétségek gyötörték. Még az eső sem segített, nem mosta el kételyeit.
Nathreen nem válaszolt, nem adott a fiatal nő számára feloldozást, holott pontosan tudta, hogy miért titkolták el előle a küldetést. Okkal nem tartott gárda vezetőjével, okkal őrizte azt a törékenynek tűnő gyönyörű nőt aki jelenleg vele szemben állt. Figyelte ahogyan a vak nő szárnyai viselőjük lelki állapota miatt meg-megrezzenek, a tollak az idő egy parányi töredékéig megmerevednek. Mikor Nox először mesélte el, hogy a társalgásuk nem éppen úgy végződött a gyógyitóval, mint tervezték volna, úgy vélte csak a félvér túlozta el az egészet. Most azonban kivette azt a csendes haragot, amely Nemesisben lappangott a másik iránt. Hirtelen lódult meg, így mire a nő ijedten fordult felé az erőteljesebb lépések hallatán, Nathreen már megragadta mindkét felkarját. Nem tartotta erősen, Nemesis mégis kissé ijedten kezdett csapkodni a szárnyaival.
– Nincs semmi baj.
– Hah ?!
– Nemesis…. nincs semmi baj.
A férfi hangja figyelmes volt, a seeraphyn a saját ajkába harapott. Szárnyai lassan nyugodtak meg, fejét kissé lehajtva próbált úrrá lenni zavaros érzésein. Eddig sosem volt ezzel gondja…. egy ideje azonban a rettegés folyamatosan vendége a gondolatainak. Mint valami pióca, úgy kapaszkodik belé s nem ereszti. Nathreenek nem kellettek szavak, hogy ezt felfogja, hogy elképzelje ahogyan a nő forgolódik napok óta s hiába könyörög egy kis álomért, az nem sajnálja meg. A feng huang segített, erőteljes tartása előtt Nemesis hamarosan meghajlott. A fejét fáradtan döntötte Nathreen mellkasának s hallgatta tovább a szitáló eső kopogását. A férfi nem mozdult, türelmesen hagyta, hogy a fiatal nő lenyugodjon. Csupán akkor kapta viola színű szemeit az ajtó felé, mikor szorgalmas lépések nesze ütötte meg a fülét. Habár a Seeraphyn nem reagált, a Feng huang biztos volt benne, hogy nem képzelődött. Ykhar megjelenése az ajtóban pedig ezt igazolta. A narancsos hajú brownie zihált a futástól, valószínűleg jó pár kört megtett, mire megtalálta őket. Arca pirosságát sokkal inkább a mozgás okozta, mint az idegesség amire hajlott. Legalábbis Nathreen ebben reménykedett. Szemeik keresztezték egymás útjait , mire az érkezett Faerin megszeppent. A férfi zavartan vonta össze a szemöldökét.
– Már…már mindenhol kerestelek titeket! – ha lappangot bármilyen reakciója a látottak alapján, a nyúl nem adta jelét. Folytatta. – Megjöttek! Végre megjöttek!
A kijelentésre Nemesis felkapta a fejét. Mintha a megváltása érkezett volna meg a mennyekből, úgy engedte el Nathreent és rohant az ajtó felé. Vaksága ellenére a tapasztalatai sokat segítettek, így Ykhar mellett távozott. A narancsos hajú nő nem vonta el tekintetét a férfiról, aki erre megdöntötte a fejét. Mielőtt azonban bármilyen válasszal előállhatott volna, Ykhar sarkon fordult és a vak Faerin után futott. Nathreen a fejét vakarva sóhajtott fel, csak ezután követte őket, jóval ráérősebb tempóban.

A gárda sokajtós előcsarnokában legalább akkora hangzavar uralkodott, mint az ünnepségek alkalmával, holott jelenleg a létszám talán a negyedét érte csak el. A küldetésről visszaérkezők nem jutottak fel a betegszobáig, így Ewelein már másodszorra tette átmeneti gyengélkedővé a gárda előterét. Halk szisszenések, apró jajgatások sokasága visszhangoztak a falakról. Körbepillantott s már meg is bánta, hogy Miiko engedélyezte ezt az őrültséget. Az állandó segítői, asszisztensei a betegszobáról most is a maximumot nyújtva igyekeztek a kezére dolgozni, de akire igazán szüksége volt, még nem tartózkodott a helyiségben. A kék hajú elf nő lassan pillantott fel a sétából, mikor Ezarel mellé lépett. A férfi legalább annyira gondterheltnek tűnt, mint ő maga, bár azt is kivette, hogy igyekezett ezt elrejteni. A szavait ő hozzá intézte, de a pillantása távolra révedt. Eweleinek pedig ez túlságosan is kitűnt. Végül aprót rázva a fején válaszolt.
– A sérülések nagyja nem súlyos, viszont nagyon sok. Félek kifogyunk a jelenlegi készletünkből.
– Ezt a részét majd én intézem. – Ezarel végig rótta a termet türkizes pillantásával. Arcára haloványan ült ki nemtetszése. – Nemesisnek szóltatok?
– Igen, bármelyik pillanatban itt lehet. Ykhart már utána küldtem. Tudni mi történt pontosan? Senki nem beszél semmiről.
– Úgy tűnik valóban csapda volt az egész. – Ezarel lassan emelte komoly pillantását a másik elfre. – Az eltűnt tagjainkon kívül senki és semmi mást nem találtak.
A nő összevonta a szemöldökét ahogyan ismételten körbenézett a sérülteken. Szinte mindegyikük lehajtott fejjel bambult előre, vagy tömören kommunikált a segítőkkel. A nő először azt hitte, hogy ez a fáradtság jele, most azonban hamar rádöbbent, hogy más állt a háttérben.
– A kristály…..
Ezarel bólintott a megállapításra.
– Mindenkiben volt. Úgy hagyták őket a barlangban, mint valami időzített bombát. Csak a megjelenésünkre vártak.
– De ez embertelen!
– Bárki is az ellenfelünk, nem válogat a módszerek között. Ha ehhez hozzá társul, hogy tudja, hogyan tegye korrupttá a kristály darabokat, még veszélyesebb, mint eddig gondoltuk.
– Miiko, hogy reagált rá?
– Nem jól. Még le kell írnunk a jelentésünket, viszont nem hiszem, hogy sokáig várhatna ezzel Miiko. A régióban mi vagyunk a központ. Ha Eel elbukik, akkor a vezetőségre fognak elsőnek mutogatni, nem fogják érdekelni őket a tények, vagy a háttérben futó cselekmények. Radikális lépéseket fognak tenni. Ebben annyira biztos vagyok, minthogy itt állsz mellettem.
Az elf nő nem fejtette ki aggodalmát a dologgal szemben, de pontosan tudta mennyire komolyak azok az előre jelzések, amelyekkel Ezarel ellátta. A férfinak talán fanyar humora volt, ám a hivatalos vagy diplomáciai dolgokban nem szokott tévedni. Jelenleg pedig elég ijesztő képet festet a jövőjükkel szemben. Nemesis ekkor futott le a lépcsősorról, a végén Ykhar kapta el a karját finoman, hogy a lendület ne vigye tovább a vak nőt. A megjelenésére többen felpillantottak, köztük az Obszidián gárda vezetője is, aki eddig igyekezett elkerülni a nőt. Borostyán pillantása a háttérbe az átmeneti tagját kereste. Nathreen a két elfulló nő mögött sétált s amint találkozott viola szempárja a gárda vezetőjével, megrázta a fejét. A bronzos bőrű férfi feltápászkodott ültéből. Tömören szórta el mondandóját Nevrának arról, hogy merre távozik, azzal ellentétesen a lépcsővel, a kovácsműhelybe húzta meg magát. A vámpír értetlenül rázta meg a fejét a látottakra. Figyelte, ahogyan Ewelein hirtelen terem a Seeraphyn elé s kéri meg, hogy segítsen be a betegek ápolásában. Ewelein volt a legjobb abba, hogyan lássa el a sérülteket, viszont Nemesis a gyógyítás egy mágiájával született, ez pedig meggyorsította a munkálatokat. Nevra ezután maga elé kapta a tekintetét. Fejében azokat a neveket taglalta, akiknek a hozzátartozóihoz írnia kell majd. Informálni őket a szomorú hírrel. Vaktában tapogattak, mindez pedig túl sok életet követelt meg tőlük az elmúlt időszakban. Sötét gondolataiból a húga ölelése ébresztette. Karenn kivételesen némán, szorításával közölte aggodalmát a bátyjával s megnyugvását annak, hogy a férfi ott ült előtte. A vámpír viszonozta ezt.

–  Már több óra is eltelt az érkezésük óta Miiko. Pihenned kellene egy kicsit. – Keroshane aggodalmasan igazgatta meg fekete keretes szemüvegét ahogyan felmérte az asztalnál ülő Kitsunet. A nő fáradtan rázta meg a fejét, hosszú ujjaival megdörzsölte az orrnyergét, azzal ismételten az előtte lévő jelentésekre emelte kék szemeit.
– Az ünnepségen történt incidens után nagyon nehezen tudtuk meggyőzni az ittenieket, hogy Eel gárdája biztonságos. Mindez két hete történt csak, most meg arról kell döntenem, hogyan zárjuk el az információ áramlást a ma történtekkel kapcsolatban. Ha ez így folytatódik nem csak, hogy úgy állítanak be, mint az előző gárdavezető másolatát, de még többeket is veszíthetünk.
– Ykharral már intézkedtünk a híresztelésekkel kapcsolatban. Annak az esélye, hogy bármi is kijusson a falakon kívülre, nagyon alacsony.
– De nem lehetetlen.
– Sajnos. – vallotta be az egyszarvú tündér.
– Mit tennél a helyemben? – kérdezett rá végül fáradtan a nő, mire a férfi hebegni-habogni kezdett. Miiko ráemelte követelőzően fáradt szemeit s valahogyan Kero nem tudott megijedni tőle. Mintha a nő lassan kezdte volna elveszíteni minden ijesztő vonását.
– Beszélnék valakivel, egy külsössel, akiben megbízom teljesen. – vonta össze a szemöldökét határozottan mégis szerényebb kiállásban a férfi. Miiko megmozgatta róka füleit, azzal bólintott rá.
– Értesítsed Huang Huat. Vissza kell térnem abba a régióba. Meglátogatom a templomban.
A férfi meglepődött a nő szavai hallatán. Felé emelte a pillantását, mert nem pont erre a lehetőségre számított. Keroshane tudott arról, ahogyan a nemesi család bánt a lányukkal, csak azért, mert szerintük Miiko nem felelt meg az elvárásaiknak. Azzal, hogy kevesebb farokkal született, már nem érhetett el olyan magaslatokat, mint a testvérei. Pontosan, mert ezzel tisztában volt lepte meg igazán a kitsune döntése, hogy hosszú évek után mégis visszatér abba a régióba ahol született.
– Mi lesz ha a családod….. – kezdte de a nő leintette mielőtt befejezhette volna a kérdését.
– Nem lesz semmi. Egy barátomhoz megyek tanácsért a legnagyobb csendben.
– Ki tudhat róla? – komorodott el a férfi ahogyan végigmérte a nőt. Az hosszan elgondolkodott, álla alatt összekulcsolva a kezeit mielőtt válaszolt volna.
– Ykharon és rajtad kívül senkinek. Most pedig szólj Nevrának, Ezarelnek és Valkyonnak, hogy beszélni szeretnék velük a jelentéseik miatt.
– Értettem. – Biccentett.
A férfi az ajtó felé haladt amikor a nő szavai ismételten megállították még egy pillanatra.
– Te is gyere vissza Kero. – kezdte kissé parancsolóan, majd a végén lehunyta a szemeit s hozzátette. – Kérlek.
A folyosó elcsendesedett, az aula pedig roppant üresnek tűnt mialatt Keroshane kifordult a sokajtós terembe. Sejtette, hogy a gárda vezetőket merre fogja találni, ám még mindig nehezen fogta fel azt, hogy Miiko úgy tűnt napról-napra egyre bizalmatlanabbá vált a saját embereivel szemben. Egy olyan tagnak, mint mondjuk Nevra vagy Valkyon ez nem okozhatott volna ekkora meglepetést, ám Kero hozzáállása másokhoz szemben, nem igazán szokott az efféle megnyilvánulásokhoz. A nevét kiáltotta valaki, így megtorpant s a lépcsőre pillantott mely az emeletről vezetett le. Nemesis sietett elébe, félig kapaszkodva a fehér márvány korlátba. A férfi elmosolyodott a nő felé, habár tudta, hogy bármilyen mimikát vághatna, valószínűleg akkor sem tenné szóvá a tündér.
– Sikerült teljesen ellátni a sérülteket?
– Igen. Nem lesznek maradandó sérülések, talán csak pár karcolás. A gondolataikkal azonban nem tudok mit kezdeni. Nekik kell túl tenniük rajta magukat.
– Akkor hallottad mi történt. – komorodott el a férfi egy pillanatra. A nő bólintott, kihallotta a hangjából, hogy Keronak nem tetszett ez a válasz.
– Nehéz lenne nem hallani róla. Szavakat ejtenek csak el, ám eleget ahhoz, hogy látatlanul is értsem mi zajlik le bennük. Eweleintől pedig tudom, hogy senkit nem tudtak megmenteni. Hány főről beszélünk pontosan Kero?
– Nem szabadna erre válaszolnom……
– Tiszteletben tartom. – bólintott a nő a válaszra. Félrenézett, legalábbis a fejmozdulatból a férfi erre tudott következtetni. – Nem láttad valamerre Valkyont? Olyan, mintha mindig elkerülnénk egymást.
– Pont őt keresem. Vagyis, őt is. Beszélnem kell velük a jelentésekről. – elgondolkodva méregette a nőt, majd a karját nyújtotta neki udvariasan. – Sietnünk kell, szóval csak pár percet adhatok, de ha gondolod, kereshetjük együtt.
A nő egy boldogabb mosollyal bólintott a nemes gesztusra, azzal elfogadta az egyszarvú karját. Finoman belekarolva hagyta, hogy most Keroshane vezesse a lépéseiket. Az út alatt beszélgettek. Témájuk változatos volt, ám illően kihagyták a mai incidensre utaló témákat. Alap jellemüknek betudható volt az udvariasság, így egészen kellemes hangvételt sikerült kialakítaniuk mialatt ellenőrizték azokat a helyeket a gárdán belül, amerre az Obszidián vezetőjét feltételezhették. Valkyon azonban nem volt egyik ilyen helyiségben sem. A nő már lassan kezdte feladni, mikor vissza fele belebotlottak mindhárom férfiba. A főkapun át érkeztek meg. A hangzavarból úgy tűnt hármójukból ketten valamin elégé ellentétes véleményt alkottak. Az éles szóváltást Kero és Nemesis megjelenése szakította félbe. Előbbi örült ennek a végkimenetelnek s annak, hogy egy helyen talált rájuk, míg az utóbbi szíve hevesebben kezdett dobbanni a tudatra, hogy a férfi esetleg most nem fogja ignorálni úgy, mint napközben. Nem azt várta el, hogy a kevés idejét áldozza rá ezekben az időkben, csupán azt szerette volna tudni, hogy nem e változott meg a kapcsolatul. A barátságuk éppolyan fontos helyet foglalt el a nő életében, mint azok a mély érzelmek, melyeket már évek óta cipelt magával.
– Titeket kerestelek. Miiko szeretne veletek még beszélni, mielőtt nyugovóra tértek. – Kero lassan engedte el a vak nő karját míg előre lépett a három férfi felé. Az arcára volt írva az a sok vegyes érzés, amely egy ideje lappangott benne. Nevra bólintott, azzal biccentve az elf felé indultak meg mindketten. Kero ekkor pillantott Nemesisre, aki csak kedves mosoly kíséretében köszönte meg a férfi társaságát. Már elhaladtak mellette, mikor a nő megremegő hanggal pillantott utánuk.
– Valkyon….. beszélhetünk?
Az említett előre nézett a társaira. Habár legszívesebben most tovább ment volna, a fiatal nő jelenléte, az ahogyan a szemöldökét kérlelően emelte felé, megállította ebben. Biccentett a többieknek, akik hamarosan eltűntek a folyosóra nyíló ajtóban. Valkyon a nő felé lépett, végül megacélozta minden izmát s megtorpant legalább egy méterre a nőtől. Nemesis nem értette a hirtelen változást, szóra nyitotta ajkát.
– Hallottam mi történt….. Örülök, hogy nem esett bajod.
– Ha megsérültem volna, felkerestelek volna, mint mindenki. – szavaira a nő finoman mégis kétségekkel az arcán kérdezett vissza.
– Igazán? Az elmúlt másfél hétben elkerültél, helyetted Nathreen lett, aki folyamatosan a társaságomat kereste. Tudom, hogy milyen nehéz időszakban van a gárda s minden egyes percben szüksége van a vezetőire, így rád is. Csupán szeretném tudni, hogy semmi más nem zavar téged annyira, hogy esetlegesen …. elkerülj….
– Nemesis. – rázta meg a fejét a fehér hajú férfi. Elpillantott s pont ez a hirtelen mozdulata eredményezte azt, hogy a már jó ideje kiszúrt árnyat látta ismét elsuhanni. Borostyán szemei elkomorultak mialatt vissza emelte őket a nőre. – Tudok arról, hogy otthon az apád mellett vár még valaki. Szeretném ha boldog lennél, ezért eddig vigyáztam rád, míg ő át nem veszi ezt a feladatot.
– Mi? – lepődött meg a nő csendesen.
– Megbecsült tagja vagy Eel gardájának, ám lassan ideje lenne felépítened az életedet otthon is Nemesis. – Valkyon halvány mosollyal nézett a nőre, annak döbbenten elnyíló aranyozott ajkára. A seeraphyn mindig is sikeresen puhította meg a férfi szívét. Gyermekkoruk óta rossz hatással volt rá. Míg Lance meg nem halt, nem is akart igazán a gárdában lenni, ilyen felelősségteljes pozíciót vállalni vagy éppen elkerülni az angyal mellől. A bátyja azonban meghalt. Ennek a gondolata pedig elég volt ahhoz, hogy tudja mit kell tennie. Megvédeni azokat akik a szívének oly fontosak, akkor is ha ezzel le kellett mondania a nőről. Megvonta a fejét.
– Mennem kell. Visszatalálsz a szobádba?
– Persze. – suttogta elakadt lélegzettel a fiatal nő. Valkyon bólintással nyugtázta a szavakat, végül erős, nehéz léptekel távolodott el. Már a folyosón volt mikor kiszúrta a feng huangot lazán a falnak dőlve. Nathreen karba font kezekkel figyelte őt. Az Obszidián gárda vezetője pontosan kivette alárendeltje arcán a nemtetszését a döntésével szemben.
– Szerintem ostobaságot cselekszel. Annak a karjaiba küldőd aki elöl elmenekült miattad…
– Mindez csupán a te teóriád Nao Luan. Helyette tedd amire kértelek.
Valkyon kimérten haladt el Nathreen mellett aki az igazi nevének használata miatt már ellökte magát a faltól. Elég idős volt ahhoz, hogy lássa, amit elkövetnek az hiba, s ha így fog tovább haladni minden, visszavonhatatlanná válik majd.

Ashkore beletúrt vörös tincseibe ahogyan rejtekhelyén ült egy ódon, megviselt fotelban aminek fél kárpítja szakadtan nyúlt le a padlózat felé. Valaha gyönyörű bútordarabnak számíthatott, megannyi társaival együtt, melyek mind ebben a hasonlóan rossz sorsra jutott házban foglaltak helyet. A férfi erőszakosan ragaszkodott régi életének meghatározó darabjaihoz. Akkor is, ha mindegyik olyan állapotban volt, mint az általa elfoglalt fotel. Hosszú, vékony ujjaival a karfán dobolt, mialatt a vele szemben lévő festményt fürkészte a falon. Mint mindig, most is abban reménykedett, hogy az életének azon szakasza boldogan köszön vissza rá. Ám mikor ábrándozásaiból vissza rántották a kegyetlen valóságba, rádöbbent, hogy egyetlen út állt elötte. Az pedig sosem válhat olyanná, amire áhítozik. Lehunyta borostyán szemeit, a hatalmas kétajtós, mely a szobába vezetett kitárult. Megmozgatta az orrát. A csahos tündér szagból pontosan tudta, ki fáradt hajlékába. Ujjai megmerevedtek, szemeit kinyitva hagyta el kényelmét.
– Hát… nem erre számítottam. – húzta el az ajkát Króm ahogyan végig pásztázta tekintetével a helyiséget a gyér fényben. Por szállott alá, heves táncot járva a fénycsíkokban, melyeket a tépett, molyrágta függöny nem tudott már kitakarni. A tapéta is hasonlóan le volt szaggatva, egyes szekrények ajtaja leszakadva hevert a bútortól nem messze. A fiatal Árnyék gárdás megtorpant, szemeit felvonta a felé haladóra. Ashkore egy vigyorral kerülte ki.
– Mit akarsz itt kutya?
– Nem vagyok kutya! – mordult fel a fiatal fiú, de a férfi nem adta jelét annak, hogy komolyabban venné őt. Mivel Ash nem foglalkozott a jelenlétével, Krómnak kellett válaszolnia.
– Ő jelentést vár… – mordult hangosabban. Fülei feszülten nyúltak a plafon felé. A sárkányok követője végre rávonta a pillantását. A kis kerek üvegasztalról felvett kristály pohárba kortyolt. Meglötyögtette a nedűt.
– Mond meg neki, hogy a Seeraphynekhez lehetetlen besúgót küldenem. Míg a lány ott van, nem tudjuk lekövetni. Azzal a feladattal, hogy állsz amit én adtam neked?
– Komolyan azt hiszitek, hogy valami csicskás vagyok….
– Jobb ha ehhez nem füzök semmit. – a széles vigyor miatt azonban a fiatalabb tündér pontosan tudta mire gondolt a másik.
– Lassan. Valaki folyton a nyakában lohol, de szerintem felesleges az egész. Valkyon elkerüli.
– Szerinted… pont ezért van az, hogy én parancsolok, te pedig ugrasz pincsi. – Ashkore a morgó tündérre mutatott. – Figyeld tovább és jelents mindent, ami szokatlannak tűnik. A többit majd én intézem.
– Rendben.
Ashkore megvárta míg Króm elhagyja a helyiséget. Figyelme addig a festményre s annak hiányos részeire vetült. Nagyon jól tudta, hogy a következő lépések lesznek a legnehezebbek. Hiszen ki kell ugrasztaniuk a nyulat a bokorból.

Hozzászólások:

Még nem szólt hozzá senki, légy te az első!